Nagyvilág

A Jóisten se váltja már le a ruandai elnököt

Paul Kagame a népirtás óta irányítja és egységbe kovácsolta Ruandát. A nép kérte, hogy az alkotmányos lehetőségnél tovább legyen elnök.

A ruandaiak szinte egyhangúlag támogatták voksukkal az elnök hatalmának meghosszabbítását a pénteken tartott alkotmányos népszavazáson. A Hszinhua hírügynökség szerint a harminc szavazókörzetből 21-nek a voksait összesítették, és a részeredmények azt mutatják, hogy a szavazók több mint 98 százaléka mondott igent az alkotmány felülvizsgálatára.

Ez azt jelenti, hogy Paul Kagame államfő harmadszor is indulhat az elnökválasztáson, miután 2017-ben lejár a második elnöki ciklusa. Kevéssé valószínű, hogy a fennmaradó kilenc szavazókörzet eredményei érdemben fogják módosítani ezt. Az alkotmány módosításához az igen szavazatok abszolút többsége, vagyis legalább 50 százaléka volt szükséges.

Kiverhetetlen az elnöki palotából

Az 58 éves Kagame elődje lemondása után foglalta el az államfői tisztséget 15 évvel ezelőtt, majd a 2003-as és 2010-es elnökválasztáson is győzött, gyakorlatilag azonban 1994 óta irányítja a közép-afrikai országot. Akkor vonult be felkelőseregével a fővárosba, Kigaliba, és véget vetett a főleg a tuszi kisebbség ellen irányuló ruandai népirtásnak, amiben mintegy 800 ezer embert öltek meg a hutu többség szélsőségesei.

A ruandai alkotmány a vérontásnak véget vető arushai megállapodásban foglaltak szerint két hétéves ciklus kitöltését teszi lehetővé az államfőnek, így 2017-ben véget érne Kagame megbízatása. Ha a népszavazáson úgy döntenek a szavazók, hogy hozzájárulnak az alaptörvény módosításához, az elnök indulhat a következő választáson, majd további két ciklusért is versenybe szállhatna.

A nagy békecsináló

Kagame, aki a hutukat és tuszikat a megbékélésre és arra ösztönzi, hogy ruandaiként azonosítsák magukat, népszerű örvend az országban. Az elnököt a népirtás megállításáért, az ország stabilizálásáért és újjáépítéséért, valamint a gazdasági fejlődés szorgalmazásáért méltatják, de bírálói szerint kormánya elnyomja a kritikus médiát és a politikai ellenzéket.

A kormány szerint a döntés a referendumról azután született, hogy egy 3,7 millió aláírással ellátott petícióban ezzel a kéréssel fordultak a parlamenthez az emberek. Ruanda 11 milliós ország. Az utóbbi időben Afrika több országában okozott válságot, hogy a hatalmon lévő elnök megpróbált kibújni a megbízatásának idejére vonatkozó alkotmányos korlátok alól. Burundiban és a Kongói Köztársaságban is belpolitikai válsághoz és erőszakhoz vezetett egy-egy ilyen közelmúltbeli kísérlet – írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik