Nagyvilág

Németországban a turistáknak is megtilthatják a burka viselését

Ilse Aigner bajor gazdasági miniszter szerint, ahogyan Iránban is megkövetelik a külföldiektől az öltözködési szabályok betartását, úgy a Németországba látogató turistáknak is meg kell tiltani az egész testet, illetve az arcot elfedő muzulmán női öltözéket.

A jobbközép CSU politikusa egy hétfői lapinterjúban elmondta, hogy amikor Iránban járt, a perzsa államban érvényes előírásokat betartva fejkendőt viselt.

Ugyanígy elvárom az arab világból származó nőktől, hogy nálunk (Németországban) tartózkodjanak az egész test elfedésétől

– mondta Ilse Aigner a Die Welt című német lapban megjelent interjúban.

A CSU a tíz nappal ezelőtti müncheni kongresszusán határozatot hozott arról, hogy a pártnak kezdeményeznie kell a szövetségi törvényhozás alsóházában (Bundestag) az arcot vagy az egész testet elfedő muzulmán női öltözékek nyilvános viselésének megtiltását.

Ezt a törvényt mielőbb meg kell alkotni, méghozzá úgy, hogy mindenkire érvényes legyen, aki Németország területén tartózkodik – emelte ki a bajor miniszter.

Kifejtette, hogy az arc elkendőzését kifogásolja. Az “arcot meg kell mutatni”, mert a társadalmi együttélés alapja, hogy mindenki tudja, kivel áll szemben. Ezért az arcot eltakaró viselet “nem illeszkedik a kultúránkhoz”, ráadásul “ellentétben áll a nők egyenjogúságáról alkotott elképzeléseinkkel” – mondta Ilse Aigner.

A CSU testvérpártjában, az Angela Merkel kancellár vezette CDU-ban is többen sürgetik az arcot vagy az egész testet fedő muzulmán női öltözékek nyilvános viselésének betiltását. A párt a tavalyi kongresszusán hosszú vita után végül nem döntött arról, hogy mi legyen a hivatalos álláspontja. Az ügy a CDU idei, december középén tartandó kongresszusán ismét előkerül majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik