Próbára teszik a Krím-félszigeten élők oroszpártiságát az elmúlt napok nagy áramszünetei, melyek azután következtek be, hogy Dél-Ukrajnában felrobbantották az Oroszország által megszállt területet ellátó villanyvezetékeket – tudósít a Reuters. Ugyanakkor az a több tucatnyi ember, akiket a hírügynökség megkérdezett a félsziget kétmillió lakója közül, bizakodó, nem úgy tűnik, mintha széleskörű Kreml-ellenes tüntetésekre kellene számítani.
Volt már ilyen
Jurij, aki egy szimferopoli borüzletben dolgozik, azt mondta: az 1990-es években is voltak nagy áramszünetek, azt is túlélték valahogy. A vita inkább arról szól, hogy mennyire függ a megszállt terület élete még mindig Ukrajnától. A krími tisztségviselők Kijevet hibáztatják, a helyiek pedig reménykednek, hogy Putyin meg fogja oldani a gondjukat.
Ukrajna ugyanakkor hozzálátott a villanyvezeték helyreállításához, de nem folytatták a munkát, miután azt tatár aktivisták és ukrán nacionalisták igyekeztek megakadályozni. A krímiek szerint Ukrajna ezzel hallgatólagosan az aktivisták mellé állt.
Hiánycikk a gyertya
Az egyetemi hallgató Jekatyerina szerint olyan, mintha a kőkorszakban élnének, holott azt hitte, jobb lesz az életük, ha Oroszországhoz tartoznak. Nyolchónapos babát nevel, a lakásában naponta mindössze 2-3 órára van áram. Szerinte a hatóságoknak sokkal többet kellett volna tenniük, hogy felkészüljenek egy ilyen eshetőségre.
A helyi szervek generátorokkal próbálnak valamilyen szintű ellátást biztosítani. A közlekedési lámpák nem működnek, a rendőrök karjelzésekkel irányítják a forgalmat. A mobiltelefonokon alig van térerő, a benzinkutaknál pedig hosszú sorok állnak, az emberek otthoni áramfejlesztőikbe viszik az üzemanyagot. Nem közlekednek a trolibuszok, bezártak az iskolák és az óvodák, a boltokban hiánycikk a gyertya.
A krími hatóságok türelemre intenek, közölték, hogy a lázongókkal szemben szigorúan járnak el. Szimferopolban esti alkoholtilalmat vezettek be, a kávézóknak este 8-kor be kell zárniuk.
Putyin felgyorsítaná az energiahíd építését
A Krím-félszigetnek egyébként is lejár a megállapodása az év végén Ukrajnával az áramellátásról. Oroszország tenger alatti kábellel igyekszik megoldani a gondot, de ez nagyon sokáig tart, az első kábel december közepére készül el, de ez a szükségletek töredékére elegendő. Putyin elrendelte az „energiahíd” kiépítésének felgyorsítását. Tervek vannak arra is, hogy egy valódi hidat emeljenek a Krím és Oroszország közé, de ez még évekig eltarthat.
Egy orosz nacionalista politikus asszisztense, Szergej Csizsman azt mondta: „ha Ukrajna nem akar velünk barátságban lenni, ez van. Oroszország nagy, találunk magunknak más barátokat”. A férfi, aki tagja volt annak a haderőnek, amely tavaly a Krím megszállását levezényelte, hozzátette: „ilyen a mentalitásunk, ha nyomást gyakorolnak ránk, megszervezzük magunkat”.