Nagyvilág

Párizsi terrortámadás: bíróság elé állítják a terroristák szállásadóját

A terrorellenes bíróság előtt fog felelni tettéért Jawad Bendaoud, aki Saint-Denis-ben kiadta azt az ingatlant, ahol a rendőrakció történt.

A Reuters igazságügyi forrásai szerint Jawad Bendaoud kedden fog megjelenni a bíróság előtt Jawad Bendaoud.

A férfit a múlt szerdai rendőrakció során vették őrizetbe, amely során a meghalt a párizsi terrortámadás értelmi szerzőjének tartott Abdelhamid Abaaoud is két társával. Ugyanekkor a szállást bérbe adó férfin kívül még hét embert letartóztattak, őket viszont már szabadon engedték.

Francia elemzők szerint a titkosszolgálatok óriási hibájára utal az, hogy a Abaaoud Szíriából el tudott jutni Franciaországba. A férfi ugyanis 2013 elején utazott Szíriába, ahonnan még annak az évnek a végén Görögország érintésével tért haza Belgiumba, majd újra elutazott anélkül, hogy a belga hatóságok őrizetbe vették volna. 2014 márciusában az Iszlám Állam egyik propagandafilmjében látható, amint az általa megölt emberek holttestét szállítja egy autóval.

A dzsihadista 2015 februárban azzal dicsekedett egy iszlamista magazinnak, hogy problémamentesen utazgat Szíria és Belgium között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik