Nagyvilág

Öngyilkos merénylők Egyiptomban: az ISIS magára vállalta a szálloda megtámadását

Öngyilkos merénylők támadtak egy egyiptomi szállodára a parlamenti választások másnapján, kedden, a Sínai-félszigeti el-Arís városban; az öt halálos áldozat és legalább tizenkét sebesült között vannak a szavazóhelyiségekre felügyelő bírák is – jelentették egyiptomi sajtóforrások. A támadás célpontjává vált hotelt a választási bizottság bázisaként használták. Az Iszlám Állam (IÁ) terrorhálózat helyi szervezete jelentkezett a merényletek elkövetőjeként. A hadsereg szóvivője arról számolt be, hogy a három támadó egyike egy pokolgéppel megrakott autóval próbált meg a szállodának hajtani, de a biztonsági erők tagjai tűz alá vették, aminek következtében a levegőbe repült, mielőtt elérte volna célját. Két társa bejutott az épületbe: egyikük robbanóanyaggal megrakott mellényt viselt. A konyháig jutott el, ahol tűzharcba bocsátkozott az őt feltartóztató rendőrökkel és katonákkal, majd felrobbantotta magát. A harmadik támadó feljutott az egyik szobába, ahol “válogatás nélkül lövöldözni kezdett, aminek következtében az egyik bíró életét vesztette” – áll Mohamed Szamír szóvivő közleményében.

Az al-Vafd című napilap honlapján közölte az áldozatok névsorát. Értesülése szerint Omar Mohamed Gádd 38 éves bírót a felső-egyiptomi Szóhág tartományból rendelték az egyik el-arísi szavazóhelyiségbe. Az igazságügyi minisztérium később bejelentette egy második bíró, Omar Musztafa Haszani halálát is. Egyelőre nem világos, hogy az egyik megsebesült felügyelőről van-e szó, aki belehalt sérüléseibe. Az egészségügyi minisztérium eredetileg négy halottról számolt be, köztük két polgári személyről. A hadsereg szóvivőjének közleménye szerint a 12 sebesült között rendőrök, katonák és civilek is vannak.

A CBC egyiptomi hírtelevízió által közvetített felvételeken megrongált bútorokat, golyózáportól átlyuggatott falakat, vértócsákat és üvegszilánkkal borított termeket lehetett látni. Az épületen kívül készült képeken a bejárathoz vezető úton felrobbantott jármű darabjai látszódnak a szálloda közvetlen közelében. A környéket tűzszerészek vizsgálják, mivel fennáll a veszély, hogy az elkövetők további robbanószerkezeteket is elhelyeztek.

ISIS: a hadművelet válasz volt

Biztonsági okokból hivatalosan nem ismertették, hogy melyik szállodáról van szó, mindössze annyit közöltek, hogy a Földközi-tenger partján áll. Az Iszlám Állam egyiptomi ága, a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) ugyanakkor megnevezte a szállót; az interneten terjedő közlemény szerint a Swiss Innről van szó. A dzsihadisták állítása szerint a “hadműveletet arra válaszul hajtották végre, hogy a hitehagyott egyiptomi hadsereg muzulmán nőket tartóztat le, illetve molesztál a katonai ellenőrzőpontokon.” A támadásokat egy nappal azután hajtották végre, hogy Egyiptomban véget ért a második szabad parlamenti választások utolsó szakasza.

Hétfőn robbantás végzett a rendvédelmi erők egyik tagjával a Sínai-félsziget egy másik településén, Seik-Zuveidben. Egy házi készítésű robbanószerkezet repült a levegőbe, amikor a rendőrség egy járőrautója elhaladt mellette. A robbanásban két rendőr megsebesült. A Gázai övezethez és Izraelhez közeli, főleg beduinok lakta sivatagi határvidéket a Vilájat Színáa fellegváraként tartják számon.

Megfigyelők szerint a történtek újabb kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a biztonsági erők valóban urai-e a helyzetnek a konfliktuszónában, és az ország más vidékein. A CBC hírtévé ugyanakkor a támadókat feltartóztató biztonságiak teljesítményét emelte ki, amely nélkül valószínűleg nagyobb lett volna a vérontás. A választások biztonságára csak az említett környéken hatezer katona vigyázott, a légtérben Apache típusú katonai helikopterek köröztek, a vidéket ejtőernyősök és a hadsereg kommandós egységei pásztázták. Mindez ráadásul három héttel azután történt, hogy egy orosz repülőgép 224 utassal a fedélzetén lezuhant a mostani merényletek helyszínétől körülbelül 70 kilométerre délre. A Sínai Tartomány órákkal a Sarm-es-Sejkből felszállt gépet ért szerencsétlenség után bejelentette, hogy a dzsihadisták által a fedélzetre juttatott bomba okozta a tragédiát. Ez utóbbi változatot Moszkva megerősítette, Washington és London pedig valószínűnek nevezte. Kairó továbbra is türelemre szólít fel, azt hangsúlyozva, hogy a vizsgálatok lezárása előtt lehetetlen megállapítani a katasztrófa okát. Egyiptomi illetékesek szerint a vizsgálatok akár évekig is eltarthatnak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik