Rendőri akció indult kedden a Németország északnyugati részén fekvő Minden-Lübbecke járásban a párizsi vérengzésekkel összefüggésben körözött Salah Abdeslam elfogására.
A helyi rendőrség közleménye szerint bejelentés érkezett a hatóságokhoz arról, hogy Salah Abdeslam a járásban tartózkodhat. Az “első intenzív nyomozati lépések” során nem találtak erre utaló jeleket, de az akció még nem ért véget – áll a kedd délután kiadott közleményben. A rajtaütésről elsőként beszámoló Westfalen-Blatt című regionális lap az online kiadásában azt írta, hogy a rendőrök a Rahden-Varl nevű településen kezdték keresni a párizsi támadások feltételezett elkövetői között számon tartott Salah Abdeslamot, és egy szupermarket parkolójában őrizetbe vettek egy férfit, akinek kiléte egyelőre nem ismert.
Rahden-Varl Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fekszik, Bielefeld közelében, a belga határtól nagyjából 150 kilométerre. Salah Abdeslam Belgium első számú körözött személye, a gyanú szerint még a november 13-án végrehajtott párizsi támadások éjszakáján jutott át Belgiumba.
A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett merényleteknek 130 halálos áldozatuk volt.