A nácik a Harmadik Birodalmat álmodták meg, az Iszlám Állam a kalifátust. Jelen pillanatban területük már nagyobb, mint Nagy-Britannia, és bár aligha érnek el olyan katonai sikereket mint anno a németek, ha van egy irreális álom, és vannak kezdeti sikerek, az sokak számára vonzerőt gyakorolhat. (Az új kalifátus határai például egészen Budapestig terjednének, hiszen mint mondják, volt már itt iszlám uralom.)
A szélsőjobboldali rendvágy és a demokráciában élők bizonytalanságtűrése régi megfigyelése az ezt kutató szociálpszichológiának. Nem is meglepő tehát, hogy vasszigorral az utcák tisztántartása nem okoz problémát, és a jelzőlámpák is működni fognak a közutakon. De felmerül az a kérdés is, hogy vajon a nácik annak idején nem ugyanolyan terroristák voltak-e, mint a mostani dzsihádisták, és nem kerülünk-e közelebb sikerük megértéséhez, ha tovább boncoljuk ezt a párhuzamot?
Kezdjük a terrorista párhuzammal. A náciknak semmiféle aggályaik nem voltak a törvények megkerülésére, az erőszak alkalmazására, ha a hatalom megszerzéséről volt szó. A sörpuccs (1923) ugyan kudarcot vallott, és emiatt került börtönbe Hitler is, de később ebből még több erőt merítettek, mert lettek „bátor hőseik”. Az SA és SS betiltott időszakaiban megannyi utcai verekedést provokált. Később, a hosszú kések éjszakáján (1934) az SS rátört lakásaikban politikai ellenfeleire, és saját árulóira, és száznál is több embert brutális kegyetlenséggel végezték ki. Van, akinek a holtestét az árokba dobták, van, akit csákánnyal vertek agyon, van, akit „emberségesen” csak lelőttek, egészen hasonlóan úgy, ahogy a maffia szokta megfélemlíteni a riválisait. Főként az SA-t fejezték le, de például az itt dolgozó Eichmann később a közigazgatás csúcsára kerülhetett. Eichmann azért érdekes, mert egy terrorista állam nem működhet anélkül, hogy ne volnának gépies, nem gondolkodó, de a feladatokat megbízhatóan végrehajtó köztisztviselői.
Csak feltételezem, hogy az Iszlám Állam sikere is hasonló, nagyon sok lehet benne – Hannah Arendt kifejezésével élve – a banalitás. Nagyon sok egyszerű és jóra való ember teszi a dolgát, emelkedik a ranglétrán, és nem tesz fel olyan kérdéseket, hogy szép dolog-e a lefejezések megszervezése, kommunikálása, propagandája, a síiták és keresztények legyilkolása.
S miközben nélkülük nem működne az állam, s miközben ők vannak többségben, nem a hóhérok, ők lemondtak a gondolkodásról. Nehéz megérteni, hogy az okostelefonok korában, mikor bárki bármilyen információt szerezhet, hogy történhet ez meg, de a náci Németországban is megtörtént, hogy tanult és a demokráciát is ismerő tömegek elzárkóztak a gondolkodástól. Hitler pedig korának legjobb médiaszereplője volt, és körülötte voltak a világ legjobb „pr-szakemberei”. Az Iszlám Állam is a legmodernebb eszközöket használja. Előbbi a filmet és a mozit, utóbbi a közösségi médiát.
Ideológia nélkül az államszervezés és a népszerűsítés nem megy. A nácik fajelmélete és az iszlamisták felsőbbrendűség tudata hasonló. Legkevésbé a mindkét helyen megfigyelhető antiszemitizmus az érdekes, de vallási értelmezési lehetőség is van. Az arab térségben ugyan vallásháború zajlik, mégsem hiszem, hogy az Iszlám Állam által favorizált szunnitáknak az iszlám lényegéhez bármi köze volna, ahogy a nácik sem voltak keresztények. (Hitler több keresztényellenes törekvést visszafogott, nem engedte, hogy az iskolák faláról lekerüljön a kereszt, de azért tervezte a háború után az ifjúság „felszabadítását”. A szélsőjobboldaliak általában, így a nácik is, inkább az okkultizmushoz vonzódtak, és nem a kereszténységhez.)
A szunniták nem mint vallás, hanem mint versengő csoport az érdekes, kiknek rengeteg sérelmük van a síitákkal szemben, ám hogy nyilvános kivégzéseket tarthatnak, vagy elrabolhatják vagyontárgyaikat és szétoszthatják, erre eddig még nem volt példa. A nácik is fokozatosan jöttek rá, hogy a zsidók meggyilkolása egyúttal üzletileg is hasznos. Magát a vallást ezek a rendszerek csak kifordítják. Loretta Napoleoni is utal azért a náci párhuzamra, a következőt írja:
„A mai szíriai síiták /…/ helyzete nem áll messze a náci Németországban élő zsidókétól. /…/ az Iszlám Állam elszánta magát arra, hogy a síita népesség írmagját is eltüntesse a kalifátusból, és ehhez semmilyen eszköztől nem riad vissza, ideértve a tömeggyilkosságokat is.” (Napoleoni, L. /2014/: Az iszlamista főnix, HVG Könyvek, 142.o.)
Az Iszlám Államnak volt már öngyilkos terrorista akciója síiták ellen is. De azt hiszem, látni kell, hogy ez nem az iszlámról szól, hanem a kalifátusért való önfeláldozásról.
Hitler a hosszú kések éjszakája után, miután akarata ellenére csak kiderült a sajtóból, hogy végül is kik lettek likvidálva, vállalta a felelősséget, és azt mondta, hogy a nemzet ellenségeitől meg kellett tisztítania a németséget, nem bízhatta ezt a lassan működő bíróságokra, de biztosított, hogy mindenki, akinek meg kellett halnia, a németek árulói voltak. Ne legyenek kétségeink afelől, hogy az Iszlám Állam vezetői is „bátran” magukra vállalják a terrorista akciókat, melyet egy magasabb cél érdekében kellett és kell a jövőben megszervezniük. Nem a Harmadik Birodalomért, hanem a kalifátusért, ami azonban voltaképp ugyanaz: egy terrorista eszközöket alkalmazó diktatórikus birodalom.
Ha meg akarjuk érteni, miért toboroz olyan sikeresen fiatalokat a nyugati világból ez a terrorszervezet, akkor nemcsak a harmadik generációsok frusztrációjából kell kiindulnunk, mely a mi (mármint németek, franciák, angolok stb.) felelősségünk, hanem látnunk kell a toborzó technikát is. Ha megértjük hogy csinálják, ellentoborzó módszerekkel lehet kialakítani az iszlám fiatalokban az ellenállóképességet.
Vannak már szórványosan jótékony iszlám szervezők, akik megmentik ezeket a fiatalokat, összehozzák őket, és ráveszik őket a gondolkodásra. A párhuzam megint megtalálható. A kispolgárság frusztrációjára alapozhatott a nácizmus is. Maga Hitler is egy demokráciában érvényesülni nem tudó fiatalemberként kezdte.
Az ideológiai elemeknél kevésbé fontosak a gazdaságiak, de abban is újítást hozott a nácizmus és az Iszlám Állam. Ezek nem tisztán katonai államok. Egy katonai állam sajátja, hogy a hódításokból, rablásokból szerzi a vagyont, és azt mind a katonákra fordítja, a lakosságnál pedig leépülnek az addigi szolgáltatások, már ha voltak egyáltalán. A nemzeti szocializmusnak, és az Iszlám Államnak a gazdaságpolitikája szociális. Az Iszlám Állam kevesebbet lop el elitje számára a néptől. Az olajkitermelésekről Napoleoni azt írja, hogy új szerződéseket kötött a helyiekkel, akik így dolgoznak is, de keresnek is. A katonák fizetése pedig egyáltalán nem magas. Az Iszlám Állam gazdasága fokozatosan erősödik, ahogy a náci Németországé is beindult.
A nácik támaszkodhattak nemcsak a kispolgárságra, akiket anyagilag és ideológiailag is meggyőztek, de az egész német nép megalázottságára, dühére, gazdasági válság utáni szorongására. Az Iszlám Állam is támaszkodhat az egész arab világ fogyasztói társadalom ellenességére, féltékenységére. Ha a magát sikertelennek érző tisztában van az erejével, nem nehéz kiváltani a radikalizálódást. Az iszlám ereje a népességszaporulatban van, de a halál dicsőítése sem akármi. A Nyugat gyengeségét pedig látjuk, még a határainak védelme is nehézséget okoz.
A vezérelvűség a németeknél az alkotmányosságuk teljes lebontásához vezetett. Végül az alkotmány nem volt más, mint Hitler szava. Mindehhez törvényes, parlamenti felhatalmazásokon keresztül jutottak el. (Bár sok történész ezt az állítást azért vitatná.) Az Iszlám Államnak is lehet ilyen trükkje.
Loretta Napoleoni azzal, hogy a cionistákhoz hasonlítja a kalifátust megteremteni akarókat, minden bizonnyal irányt is szab a megoldáskeresésnek, hiszen ha a valóság helyre teszi az ábrándjaikat, végső soron konszolidál, majd – véli az újságírónő – ezek után lehet velük tárgyalni, éppúgy, ahogy a többi arab diktatúrával is – ez eddig jóval sikeresebbnek tűnt, mint a beavatkozás. Szerinte, ha lerohanjuk az Iszlám Államot és megsemmisítjük, csak még inkább fokozódni fog a terrorizmus, a mi európai világunk még több helyi sejtecske agressziójának lesz kitéve. Ő tehát azt mondja, hagyjuk békén ezt a térséget, védjük meg a határainkat, és hagyjuk, hogy egymás közt az arabok megvívják a csatáikat. Ne húzzuk magunkra az indulataikat.
A fenti leírás viszont a náci Németországhoz hasonlította az Iszlám Államot. Ebből meg arra lehet asszociálni, hogy be kell avatkozni. Nemcsak az esztelen népirtásuk megállítása végett, hanem azért is, mert ha hagyjuk, hogy egy terrorista csoport megerősödjön, akkor az a későbbiekben exportálni fogja a módszereit a határain kívülre, tehát épp, hogy oda kell menni, és szét kell verni ennek a fészkét, ahogy annak idején a sasfészket is szét kellett verni.
Nem tudom, melyik út a járható, valószínűleg ezt senki sem tudja. De azért azt látjuk, hogy Németországból a világ egyik legsikerebb és leggazdagabb országa lett. Azután, hogy legyőzték a nácikat az amerikaiak, a Marshall-segélyen keresztül kötelezték őket a demokrácia megtanulására. Most ez az az ország, ahová menekülnek az arab világból, és ahol letelepedni szeretnének. Valami kis esélye miért ne volna annak is, hogy az Iszlám Állam területe egyszer ugyanilyen sikeres demokráciává váljon?
Zsolt Péter
Méltányosság Politikaelemző Központ
