Nagyvilág

Mamahotel: a fiatal amerikai nők több mint egyharmada a szüleivel él

Szüleivel vagy rokonaival él a 18-34 éves amerikai nők több mint 36 százaléka, ez az arány az 1940-es éve óta a legmagasabb, derítette ki a Pew kutatóintézet elemzése.

A kutatóintézet szakemberei az amerikai népszámlálási iroda adatait tanulmányozva állapították meg, hogy 2014-ben ezen korosztály 36,4 százaléka élt szüleivel vagy közeli rokonával. 1940-ben ez az arány 36,2 százalék volt. A szakemberek a jelenséget a házasságkötések későbbre halasztásával, az egyetemi tanulmányokkal és a magas létfenntartási költségekkel magyarázzák.

Manapság nagyon eltérő a világ a nők számára, annak ellenére, hogy a statisztikák a múltba való visszatérést mutatják, hangoztatta Richard Fry, a Pew vezető közgazdásza.

Fry szerint a fiatal nők azért maradnak otthon, mert az 1940-es évekhez képest felével kevesebben élnek házasságban, és nagy valószínűséggel felsőfokú tanulmányokat folytatnak. Szerepet játszanak továbbá más gazdasági tényezők is, mint a növekvő diákhitel, a magasabb megélhetési költségek és a gazdasági bizonytalanság.

Casey Ballard külön élt szüleitől az oregoni Portlandban, ám a lakásbérlés fizetésének kétharmadát emésztette fel, és karriert akart váltani. Visszaköltözött családjához Kaliforniába, ami lehetővé tette, hogy helyettesítő tanárként kipróbálja a tanítást, majd teljes állású tanárként dolgozzon.

Hazatéréséről elmondta, hogy csalódottság kerítette hatalmába és bukásként élte meg a dolgot. A logikám azonban felülkerekedett, és azt súgta, hogy anyagi szempontból felelős döntést hoztam, tette hozzá.

A fiatal férfiak történelmileg mindig magasabb arányban éltek együtt szüleikkel, mint a fiatal nők, és hasonló gazdasági és kulturális tényezők tartották otthon őket egyre növekvő számban az elmúlt években. Ám 42,8 százalékos arányuk jóval alatta marad az 1940-ben jegyzett 47,5 százaléknak.

Az 1940-es évek után a szüleikkel élő fiatal férfiak és nők aránya csökkent, miután a nők egyre nagyobb számban álltak munkába és a házasságok száma is növekedett. Utóbbi azonban minden egyes nemzedékkel későbbre tolódik, ha egyáltalán bekövetkezik. Az amerikai nők átlagosan 27 éves korban mennek férjhez, míg 1940-ben 21,5 évesen. A férfiak átlag 29 évesen házasodnak, 1940-ban 24 évesen.

2000 óta a fiatal nők és a férfiak egyre nagyobb mértékben maradnak otthon, gyorsabb ütemben térnek vissza szüleikhez, a 2000-es évek végén bekövetkezett recesszió és az ingatlanboom összeomlása még inkább felgyorsította a folyamatot.

Fry szerint további tényező a korosztály etnikai sokszínűsége, ami megteremtette a szülőkkel, rokonnokal való hosszabb idejű együttélés kulturális hagyományát.

(Business Insider, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik