Nagyvilág

Helmut Schmidt annyira beteg, hogy orvosa nem bízik felgyógyulásában

A volt német kancellár ismét súlyos egészségi állapotba került, kezelőorvosa már nem bízik felgyógyulásában, írta kedden a Hamburger Abendblatt. A 96 éves volt kancellár állapota vasárnap este óta “folyamatosan, drámai mértékben” romlik, mondta Heiner Greten.

Helmut Schmidt többnyire nincs eszméleténél és magas láza van. Családja kívánságára nem szállították kórházba, hamburgi otthonában ápolják.

Helmut Schmidt szeptember elején érelzáródás miatt kórházba került, jobb lábából vérrögöt távolítottak el. Lábának vérellátása nem állt helyre, utókezelésre szorult, az utóbbi napokban pedig ismeretlen eredetű fertőzést mutattak ki nála. Orvosa szerint szervezetének ellenálló képessége igen csekély, felgyógyulására nem lehet számítani.

Helmut Schmidt a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa és tekintélyes publicista, az egyik legbefolyásosabb véleményformáló Németországban. Környezetéből származó információk szerint a szeptemberi műtét óta több alkalommal vissza kellett térnie a kórházba, vértranszfúziót kapott és beültettek szervezetébe egy úgynevezett portot, amelyen keresztül ellátják folyadékkal és gyógyszerekkel, főleg a megműtött lábában jelentkező fájdalom csillapítását szolgáló szerekkel.

Egy barátja a Bild című lapnak azt mondta, hogy a volt kancellár “nem akarja már ezt az egészet, mintha elhagyta volna az életkedve”. Egy ideje a cigarettázással is felhagyott, holott 80 éven keresztül erős dohányos volt.

Helmut Schmidt 1974-től 1982-ig volt a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja, de 1987-ig parlamenti képviselőként a politika első vonalában maradt. A higgadt és megállapodásra törekvő, de következetes szociáldemokrata politika megtestesítőjeként tartják számon. Egyik sokat idézett mondása, hogy “akinek víziói vannak, menjen orvoshoz”. Nevezték már a kompromisszumok mesterének és minden európai viták közvetítőjének is.

Publicisztikai tevékenységét a kancellári munka befejezése után kezdte el a liberális szellemiségű Die Zeitnél. 1987-től a hetilap főállású újságírója, 1983-tól pedig a lap szerkesztőbizottsági tagja, társkiadója. Írásai révén a pártok fölött álló, csak a közjót szem előtt tartó erkölcsi tekintélyt tisztelik benne. 2008-ban magyarul is megjelent könyvében, a Nyugállományban (Ausser Dienst) az emberiség jövőjét, a várható politikai-gazdasági trendeket, a civilizációt fenyegető veszélyeket elemzi.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik