Nagyvilág

Azonosítatlan tárgynak ütközött a hongkongi komp

A Makaóból Hongkongba tartó hajó nagy sebességgel ütközött az ismeretlen objektummal, több mint 120 ember sérült meg.  

“A hajón mindenki vérzett” – számoltak be utasok a South China Morning Post című hongkongi lapnak. A sérültek között a legfiatalabb hat éves, a legidősebb 83. A kórházban lévők közül öten vannak válságos, ugyanennyien súlyos állapotban, huszonhét embernek stabil az állapota.

A Turbojeten, amelyen több mint 170-en utaztak, a vasárnap esti ütközést követően megszűnt az áramszolgáltatás, és a víz beszivárgása közben, a sötétben aki tehette, mentőmellényt keresett magának. Többen ugyanis mozdulni sem tudtak, sok volt az állkapocs-, kar- vagy lábsérülés. A közösségi médiában terjedő képeken jól látszik, hogy voltak olyanok, akik az ülések alatt feküdtek.

A hatóságok azt állították: nem állt fenn annak a veszélye, hogy a hajó süllyedni kezdjen. Az utasok elmondták, hogy a hajó nagyon kemény tárggyal ütközhetett, mert az nagy zajt keltett, és sokan leestek az ülésükről. A hatóságok még vizsgálják, hogy a komp mivel ütközött össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik