Nagyvilág

65 ezren vártak a lehetőségre, 389-nek sikerült – családtalálkozó Koreában

Phenjan 2014 februárja óta most először tette lehetővé, hogy újabb családi találkozókat rendezzenek. A hosszú kihagyás oka az volt, hogy ebben az időszakban ismét feszültebb volt a két Korea közötti viszony. Azt megelőzően 2010-ben volt hasonló esemény, addig az időpontig pedig a 2000-es évtől kezdődően összesen 19. Dél-Koreában több mint 65 ezer ember vár arra a lehetőségre, hogy találkozzon Északon élő rokonával.

Nem beszélhetnek az életszínvonalról

Ezúttal két, több száz fős csoportnak szerveztek egy-egy háromnapos találkozót. Az első kedden kezdődött, a második szombaton fog.

Az első csoportba beválasztott 389 ember – köztük több kerekesszékes idős – a hétfő éjszakát a Dél-Korea északkeleti részén lévő Szokcso városban töltötte, előtte ott orvosi ellenőrzésen esett át, és előadást tartottak nekik arról, hogy hogyan tanácsos viselkedniük észak-koreai tartózkodásuk alatt. Egyebek között nem beszélhetnek hozzátartozóikkal a phenjani politikai vezetésről vagy az észak-koreai életszínvonalról.

Kedd reggel buszokkal szállították át őket a határon a Kumgang-hegyi üdülőhelyre. A három nap alatt azonban mindössze 12 órát tölthetnek észak-koreai családtagjaik körében, és ebből két óra lesz olyan, amelyben magánbeszélgetést folytathatnak. Egy bálteremben tartják a találkozókat, amelyeket szigorúan figyelnek majd észak-koreai tisztségviselők, valamint jelen lesz a média is.

Érzelmileg túlfűtött állapotra számítanak

A dél-koreaiaknak olyan tanácsokat is adtak előzetesen, hogy írjanak listát azon eseményekről, amelyekről be akarnak majd számolni – mint például elhunyt szülők, közös rokonok halálának időpontja -, mert elképzelhető, hogy az érzelmileg túlfűtött találkozón nem jut minden az eszükbe.

Egy dél-koreai férfi a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: az izgalomtól nem tudja összeszedni a gondolatait, és miután 65 évvel ezelőtt, 11 évesen találkozott legutóbb bátyjával, azt sem tudja, mit kérdezzen tőle. Talán azt, hogy felismeri-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik