Nagyvilág

Földi: Merkel nő, nem nyerhet háborút

A volt titkosszolgálati vezető szerint Európa háborúban áll, a német kancellárnak pedig le kellene mondania.

Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója a háború alatt nem azt érti, hogy lőni kell, de “Európát meg kell védeni, mert Európát megtámadták”, egy válsághelyzetben pedig “egészen más rendtartást kell kialakítani”.

Európa jelenlegi vezetője Angela Merkel német kancellár, és teljesen alkalmas is a kontinens vezetésére, de – kérdezte – “mikor nyert meg háborút egy nő?”. Ilyen helyzetekben, mint a mostani, lehetőleg érzelmektől mentes, kristálytiszta logikájú válaszokat kell adni – mondta Földi László a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.

Úgy látja, Angela Merkel ma gátja egy egységes, “a védelem logikája” szerinti koncepció kialakításának, ezért le kellene mondania, hogy megvédje Németországot és Európát. A műsor másik vendége, Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója úgy fogalmazott: “nagy baj, ha háború van, mert az Európai Uniónak nincs hadserege, nincs felkészülve erre a helyzetre”.

A német kancellár lemondását szorgalmazó véleményre úgy reagált, hogy ő nem menne el eddig, mert nem látja, ki jönne Angela Merkel után, ki léphetne a helyére. Földi László és Kovács István egyetértett abban, hogy Európa külső határainak megvédése nélkül nem lehet megfékezni a jelenlegi krízist.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik