Külföld

Spiegel: Müncheni drasztikus lépéseket tehet a menekültáradat feltartóztatására

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 10. 08. 20:16

Németországban a bajor tartományi kormány drasztikus lépéseket mérlegel a szűnni nem akaró menekültáradat miatt, és előfordulhat, hogy pénteki ülésén a hatályos jogszabályokkal ellentétes lépéseket tesz a migrációs nyomás csökkentésére – írta csütörtökön a Spiegel Online hírportál. A német hírportál Horst Seehofer bajor kormányfő környezetéből származó értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy a müncheni vezetés készen áll “nemkonvencionális” intézkedésekre, és önvédelemből szükség esetén átlép az érvényes törvényeken.

A tartományi kormány a pénteki ülésen három lehetőséget vizsgál meg. Az úgynevezett repülőtéri eljárás mintájára tranzitzónákat jelölhetnek ki a határokon. Ez az elgondolás már korábban felmerült, és támogatja a szövetségi belügyminiszter, Thomas de Maiziere is, de a konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) ellenzik, ezért egyelőre nincs napirenden. A tranzitzónák kialakítására nincs is jogszabályi alap, a határőrizet pedig a szövetségi hatáskör. A bajor kormány így csak a tartományi rendőrségre támaszkodva valósíthatná meg az elképzelést.

Bajorország azért van nehéz helyzetben, mert ott éri el Németországot a balkáni migrációs útvonal és a Földközi-tenger nyugati medencéje felől észak felé igyekvő menedékkérők áramlása. Ráadásul a tartományok közötti tehermegosztási rendszer alapján gondoskodnia kell a menedékkérők 15 százalékának ellátásáról. Ezzel Bajorország a második a 16 tartomány sorában a menedékkérők 21 százalékát befogadni és ellátni köteles Észak-Rajna-Vesztfália után.

Az arányokat az úgynevezett königsteini képlet határozza meg, és a müncheni vezetés már régóta kifogásolja, hogy a többi tartomány nem vállalja teljes egészében a képlet alapján rájuk háruló feladatokat. Bajorországnak így jelenleg az előírtnál 30 ezerrel több menedékkérőt kell ellátnia.

Ezért a müncheni vezetés azt is mérlegeli, hogy a menedékkérőkkel érkező különvonatokat egyszerűen továbbirányítja más tartományokba. A harmadik elképzelés, hogy az Ausztria felől érkező menedékkérőket buszokra ültetik és visszaszállítják a szomszédos országba – írta a Spiegel Online.

Bajorország hetek óta élesen bírálja Ausztriát, amiért a menedékkérőket átengedi területén. Joachim Herrmann bajor belügyminiszter csütörtökön is kirohanást intézett a keleti szomszéd ellen. A Süddeutsche Zeitung című lapban azt mondta, hogy Ausztria semmibe veszi a dublini rendszer előírásait, és ha ebben nem lesz változás, Németországnak meg kell fontolnia, hogy megtagadja a belépést az Ausztriából érkező menedékkérőktől. Ezt minden további nélkül megteheti, hiszen Ausztria biztonságos ország – mutatott rá Joachim Herrmann.

Horst Seehofer – az Angela Merkel kancellár vezette CDU testvérpártja, a CSU elnöke – már szerdán jelezte, hogy a tartományi kormány pénteki ülésén “szükségeljárásokról” tárgyalnak majd, és egy zárt ajtók mögött önkormányzati vezetőkkel tartott megbeszélésen résztvevők beszámolói szerint azt mondta, hogy “hatékony önvédelmi intézkedések” következnek, ha nem csillapodik a menedékkérők áradata.

Szintén beszédes, hogy míg a CDU és az SPD vezetői jellemzően jól fogadták Angela Merkel szerda esti televíziós interjúját, amelyben a kancellár egy órán keresztül ismertette és védelmezte a menekültválság ügyében elfoglalt álláspontját, a CSU részéről igen hűvös volt a fogadtatás.

Nem vagyok tévékritikus, hárította el az értékelést Joachim Herrmann, de azért annyit megjegyzett, hogy hiányolta a konkrét számokat az interjúból, és úgy érezte, hogy a kancellár “eltávolodott” a dublini rendszertől.

A pénteki kormányülés kiemelt jelentőségére utal továbbá, hogy egyedül Horst Seehofer nem jelent meg a tartományi miniszterelnökök konferenciájának (MPK) csütörtökön kezdődött kétnapos értekezletén, és távolmaradását a bajor kabinet pénteki ülésével indokolta.

(Spiegel Online, MTI)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.