Nagyvilág

Litván kormányfő: a menekültek ismerethiány miatt nem akarnak balti államokba költözni

Kizárólag önkéntes alapon szabad az Afrikából és a Közel-Keletről érkezett menekülteket Litvániába költöztetni – jelentette ki csütörtökön Algirdas Butkevicius a litván állami rádióban.

“Azzal a helyzettel szembesültünk, hogy a menekültek nemcsak Litvániába nem akarnak menni, de más balti országba se” – mondta el a litván kormányfő. Kiemelte: a menekülteknek nincs elegendő ismeretük az Európai Unió kisebb államairól, ezért el kell látni őket információkkal.  “Olyan mechanizmusok kidolgozására van szükség, amelyek ösztönzik a menekülteket, hogy azokba az országokba költözzenek, amelyek készek őket befogadni” – mondta a kormányfő.

Nem szeretnének Litvániába költözni

Jelenleg Görögországban tartózkodik egy litván küldöttség, hogy egyeztessen a menekültek átvételéről a Vilnius által elfogadott uniós kvótákkal összhangban. A delegáció arról tájékoztatta a görög felet, hogy Litvánia kész befogadni néhány szíriai családot, de a menekültek közül eddig senki nem mutatott érdeklődést eziránt. “El nem tudom képzelni, hogyan lehet erővel elszállítani az embereket Görögországból, vagy más európai országokból, ahol jelenleg tartózkodnak” – mondta Butkevicius.

Eredetileg a Litvániára vonatkozó uniós kvóta 325 menekült befogadását irányozta elő, majd az Európai Bizottság további 780 menekült befogadását javasolta Vilniusnak. Közvélemény-kutatások szerint ezt a litván lakosság 80 százaléka ellenzi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik