Nagyvilág

Érvénytelen az amerikai-európai adatvédelmi egyezmény

Az Európai Unió legfelsőbb szintű bírósága érvénytelennek nyilvánította kedden a “biztonságos kikötő” (safe harbor) egyezményt, amelynek alapján amerikai vállalatok hozzáférhetnek uniós polgárok adataihoz, ha a cégek vállalják, hogy betartják az EU adatvédelmi előírásait.

Az Európai Bíróság (ECJ) indoklása szerint “az amerikai cégek hajlamosak figyelmen kívül hagyni a safe harbornak a magánélet védelmét szolgáló előírásait olyan esetekben, amikor azok ütköznek az amerikai nemzetbiztonság vagy a köz érdekével, vagy a rendvédelmi szabályokkal. A döntés a halálát jelentheti annak az üzleti támogató rendszernek, amelyet 15 évvel ezelőtt hoztak létre az egyezmény alapján, és amelyet több ezer cég használ. A safe harbour hiányában a személyes adatok átadása csak költségesebb és időigényesebb eszközökkel tehető meg.

Az ügy Maximillian Schrems osztrák állampolgár panasza nyomán került a legfőbb uniós igazságszolgáltatási fórum elé. A Facebook-használó diák azzal érvelt, hogy az amerikai elektronikai hírszerzés tevékenységeiről szóló, Edward Snowden által 2013-ban kiszivárogtatott információk fényében az Egyesült Államok jogrendszere és gyakorlata nem biztosít valódi védelmet az oda továbbított adatoknak az amerikai szövetségi intézmények ellenőrzésével szemben. A diák panaszt emelt a közösségi hálózat írországi leányvállalata ellen, amely az Egyesült Államokban található szerverekre továbbít és ott tárol személyes adatokat. Az ír hatóság azzal az indokkal utasította el a panaszt, hogy az Európai Bizottság 2000. július 26-i határozatában megállapította: az Egyesült Államok megfelelő védelmi szintet biztosít a továbbított személyes adatok tekintetében.

Az ECJ szerint az ír adatvédelmi hatóságnak alaposan ki kell vizsgálnia Schrems panaszát, és ha úgy dönt, meg kell tiltania az ír leányvállalatnak, hogy továbbítsa a Facebook európai használóinak személyes adatait az amerikai szerverekre.

Viviane Reding alapjogi biztos bő másfél évvel ezelőtt az Európai Parlamentben (EP) az ügyről kijelentette: nem minden esetben biztonságos az egyezmény, mert az amerikai oldalon hiányosságok tapasztalhatók az átláthatóság és az előírások betartatása terén. Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett tömeges adatgyűjtésre vonatkozó állításokkal kapcsolatban Reding arra az álláspontra helyezkedett, hogy a transzatlanti kapcsolatokban újra fel kell építeni a megrendült bizalmat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik