Külföld

Ötvenötezer halálra kínzott emberért számoltatnák el Aszadot

24.hu
24.hu

2015. 09. 30. 07:25

Franciaország vizsgálatot indított a szír diktátor rezsimje ellen, az országból kicsempészett borzalmas fényképek alapján.

Háborús bűncselekmények miatt indít vizsgálatot Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje ellen a francia kormány – tudósít az MTI.

„Az emberi lelkiismeretet sértő bűncselekményeknek, a hatóságok borzalmas tevékenységének és az emberi értékek tagadásának láttán felelősek vagyunk azért, hogy fellépjünk a gyilkosok megbüntetéséért” – mondta Laurent Fabius külügyminiszter.

A francia nyomozás a szíriai katonai rendőrség egyik volt tagjának tanúvallomásaira támaszkodik. A férfi még 2013 júliusában menekült el az országból és 55 ezer megkínzott ember holttestéről készült fotót hozott magával. A képek a szíriai rezsim börtöneiben készültek megkínzott vagy éhhalált halt foglyok tetemeiről.

Az ügynek különös jelentősége van annak tekintetében, hogy Oroszország az Iszlám Állam elleni harcban partnerének tekintett Aszad hatalmon tartását szorgalmazza, míg Amerika és Franciaország ragaszkodik a diktátor eltávolításához. Francois Hollande elnök álláspontja szerint nem lehet egyszerre együttműködni az áldozatokkal és hóhéraikkal, ezért ellenzi Aszad bevonását a szír konfliktus politikai rendezésébe.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Kommentek

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.