Bár a Fehér Ház azt hangoztatta, hogy véget szeretne vetni Basar Asszád uralmának, idáig nem igazán tett konkrét lépéseket az ügy érdekében, inkább az Iszlám Állam elfojtására koncetrált, ami vélhetően jobban veszélyeztetette az USA érdekeltségeit. Egy év elteltével azonban a szalafi-dzsihadista csoportok nem hogy erőtlenekké váltak, de még nagyobb hatalomra tettek szert Szíriában és Irakban is. Az Aszad-kormány szektariánus gondolkodásmódját, a kollektív büntetési módszereit, és az Irán által támogatott milíciák bevetését tekintve ez nem meglepő. Ezek mellett még sok más tényező is olyan körülményeket hozott létre Szíriában, hogy a szélsőséges csoportokhoz való csatlakozás vonzó alternatívának tűnik. Továbbá azzal, hogy az Egyesült Államok az ISIS támadására fókuszált és figyelmen kívül hagyta a szíriai kormány civileket sújtó csapásait, megerősítette a szalafi-dzsihadista csoportok narratívájának azon vádjait, hogy Teheránnal és Damaszkusszal szövetkezve a Nyugat csupán a szunniták leigázására törekszik.
A szalafi-dzsihadista csoportok erősek Szíria északi és keleti részein. Az ISIS-nek és az al-Kaida szíriai szárnyának, a Dzsabat al-Nuszrának, mely a kormánnyal és az Iszlám Állammal is összetűzésben áll, sikerült kihasználnia az országban honoló zűrzavart és hogy még a külső támogatók sem értenek egyet a prioritásokat illetően. Az Egyesült Államok például az ISIS elleni fellépésnek tulajdonított nagyobb jelentőséget, míg Törökország az Aszad-rezsim megbuktatása érdekében tett erőfeszítésket, és az Iránnal szövetkező kurd csapatok visszaszorítására törekedett.
Dél-Szíria felől most nyílhat egy kiskapu
Egy új stratégia bevetésére most Dél-Szíriában nyílna lehetőség. 2014 elején a nyugati és arab államok fokozott segítségének, valamint az általuk támogatott déli ellenzéki csapatoknak köszönhetően számos győzelmet sikerült aratni a kormány csapataival szemben és ezzel azt is el tudták érni, hogy a déli fegyveresek ne a szalafi-dzsihadisták mellett kössenek ki. A déli csapatokkal az élen 2015 januárjára az ellenzéki erőknek sikerült megszerezniük egy Kuneitra taromány nagy részét és Dera tartomány nyugati részét magában foglaló összefüggő területet. Bár a következő hónapban a kormány iráni erősítéssel és Hezbollah-tagokkal kibővülve támadást indított Dél-Damaszkusz felől, de a terület kis részét tudták csak visszafoglalni. Nem sikerült megtörni az ellenzéki csapatok lendületét, akik március és június között további területeket szereztek meg Kelet-Derában.
Ez az előrelépés annak köszönhető, hogy
Ezzel Oroszország nem csak azt érte el, hogy Aszad a területei védelménél ne az iráni milíciák segítségére hagyatkozzon, és légicsapásokkal és hordóbombákkal ne okozzon olyan pusztítást ezeken a helyeken, hogy használhatatlanná váljanak. A szalafi-dzsihadista csoportok mindkét forgatókönyv esetében jól járnak, és csökken a konfliktus politikai rendezésének esélye is.
Az ellenzéki erők délen
A szíriai fegyveres ellenzéki erők összetétele igen képlékeny. A tagok, szövetségesek, ideológiák és a különböző frakciók hovatartozása a külső támogatók és a vezetők hozzállásának függvényében, a belső viszályok és a csatatéri győzelmek szerint változik. Nem egyszerű ezért őket kategorizálni, de két általános csoportosulás között biztonsággal különbséget lehet tenni: ők a thaurik [Thawri] (a forradalmárok) és a szalafi-dzsihadisták. A thauri csoportok (fasza’il thauria) [fasa’il thawria] politikai céljaikat Szíria területén szeretnék megvalósítani, aktívan keresik a külső államok segítségét és a “szíriai forradalommal” azonosítják önmagukat. A szalafi-dzsihadista csoportok nem is hajlandók Szíriáról beszélni, nem ismerik el a határait, helyette inkább a “levantei dzsihád” (al-dzsihád al-sámi, vagy dzsihád al-sám) elkötelezettjei.
A tauri csoportok palettája is színes, vannak, amik mentesek bármilyen ideológiától, de vannak szalafi-iszlamista és olyan frakciók is, akik a frontokon szorosan együttműkdnek a szalafi-dzsihadistákkal, főként a Dzsabat al-Nuszrával. Ennek ellenére jól látható, döntő ideológiai, politikai és stratégiai különbségek vannak a két fő csoport közt.
A szalafi-dzsihadisták a thaurikkal ellentétben olyan nemzeteken túlmutató programot szeretnének megvalósítani, melyekben nemcsak az Aszad-kormány, de az egész nemzetállami rendszer megdöntése is szerepel.
Emiatt elutasítják a többi ellenzéki erővel együttműködő regionális és nyugati állam támogatását, uszítanak ellenük, és olykor meg is támadják őket. A szalafi-dzsihadista kategóriába tehát az Iszlám Állam, a Dzsabat al-Nuszra, és a tágabb al-Kaida hálózat tartozik bele. Bár a Dzsabat al-Nuszra sokszor a thauri csoportok oldalán harcol, néhány esetben még az ISIS-szel is szembeszegül, továbbá tagjai nagyrészt szíriai harcosok, de a nemzetek meghódítására irányuló célkitűzései nem egyeztethetők össze a thaurik Szíria határain belüli követeléseivel.
A “Déli Front” felemelkedése
Délen a thauri csapatok egyértelműen erősebbek, mint szalafi-dzsihadisták. Kelet-Szíria nagy részét az ISIS tartja irányítása alatt, az északi területek jelentős része pedig a Dzsabat al-Nuszra kezében van. A déli thauri csoportok közül azok a befolyásosabbak, akiket nem vezérel semmilyen ideológia. Az ellenzékiek kezében lévő északi, nyugati és Damszkusz környéki területeken azonban iszlamista thaurik (az Ahrar al-Sám és a Dzseis al-Iszlám) vannak fölényben.
2104 februárjában a külső támogatóknak köszönhetően 49 déli thauri frakcióból, és azok közel 30 ezer harcosából megalakulhatott a Déli Front (Southern Front, al-Dzsaba al-Dzsanubia). Bár egy laza szövetségről van szó, de a thauri koalíció létrejöttének köszönhetően a külső támogatók, főként az USA és Jordánia is komolyabb szerepvállalásra szánta el magát a déli területeken. Válaszul a Déli Front retorikájánk tónunsával és tartalmával is igyekezett kitűnni a többi koalíció közül. Igyekezett hangsúlyozni a pluralizmus, a képviseleti kormányzás és a szólásszabadság melletti elkötelezettségét, valamint elkerülte az iszlamista szóhasználatot, és az iszlám jogra történő utalásokat, melyek igen jellemzőek a többi ellenzéki diskurzusra.
A Déli Frontot kezdetben egy a PR-feladatokat ellátó esernyőszervezetnek vélték, de tagjai később továbbfejlesztették az egymást közti kommunikációt és a csatatéri teljesítményüket, továbbá 2014 folyamán további négy, szorosan együttműködő alszövetséget is létrehoztak a Déli Front zászlaja alatt. 2015 májusában egy együttes vezetői testületük is megalakult a koordináció elősegítése érdekében. Bár a déli csapatok közti együttműködés mértéke és hatékonysága még csatáról csatára változik, de mindenképp fejlődésnek könyvelhető el, hogy 2014 augusztusa és 2015 júniusa között elfoglalták egész Dél-Kuneitrát és Dera nagy részét.
Két fő tényezővel magyarázható a Déli Front sikeressége, valamint az, hogy délen az ideológiáktól független thauri csoportok viszonylag erősebbnek mondhatók, mint az iszlamista taurik. Elsősorban az játszott közre, hogy
Továbbá, délen kevesebb van külföldi dzsihadistából és magánfinanszírozóból is. A déli szír-jordán határt sokkal könnyebb ellenőrizni, mint északon a török vonalat. Nyugatra Izrael és Libanon, Damaszkusz körül a kormány erői, keleten pedig a siíta drúzok állták útják, hogy hazai születésű fegyvereseken kívül más ellenzéki is betehesse a lábát délre. A déli dzsihadisták is mind belföldiek. Az al-Nuszra tagjai is többségében helyiek, csupán a vezetőik származnak a szomszédos Jordániából, de még így is kevésbé mondhatók idegennek, mint az északi al-Nuszra tunéziai parancsnokai. A déli frakciók tehát saját településeiket képviselik, őértük harcolnak, ezért könnyebb kivívniuk a helyiek támogatását.
A második fő tényező, ami hozzáájárult a Déli Front felemelkedéséhez, az a külső támogatók hetékony közreműködése. Fontos szerepet játszott a szigorú jordán határvédelem, mely megakadályozta, hogy nem állami szereplők is felszerelést juttassanak az ellenzékieknek. Csak a Jordániával együttműködő kormányok tudtak ellátmányt juttatni a kiválasztott fegyveres ellenzéki frakciónak.
Sokat segített az is, hogy a déliek a szíriai és a külső közönségeiket is meg tudták szólítani. Az északi vezető tauri frakiókkal ellentétben a Déli Front az ellenzékiek eredeti szlogenjeivel párhuzamban demokratikus célokat is megfogalmazott. Egy kapmányában az alkotmányos demokráciára való átmenet tervét körvonalazta, és hangsúlyozta a nem szektariánus állampolgárság, az átmeneti igazságszolgáltatás bevezetésének, valamint az állami intézmények megőrzésének fontosságát.
Az iszlamisták déli csapatai
A fentebb részletezett körülmények miatt a déli iszlamista milíciák helyzete nagyban eltér a Szíria más részein harcoló iszlamistákétól. Az olyan északon, nyugaton és Damaszkusz környékén igen sikeres tauri iszlamista csoportok, mint az Ahrar al-Sám és a Dzsais al-Iszlám, nem tudtak támogatást szerezni délen. A déli Dera és Kuneitra tartományok legsikeresebb iszlamista csoportja a szalafi-dzsihadista eszméket valló Dzsabat al-Nuszra. A szervezetileg az al-Kaidához köthető csoport azonban 2014 óta kevésbé agresszív tevékenységet folytat délen, és sokkal nagyobb mértékben működik együtt a nem iszlamista frakciókkal, mint az északi al-Nuszra.
Az Iszlám Állam rendelkezik a legkevesebb befolyással a déli iszlamista csoportok közül. Bár keletre eső Szveida tartományban működött, de Derában és Kuneitrában nem tudta megvetni a lábát. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a déli frakciók – a Déli Frontot és az al-Nuszrát is ideértve – konszenzusra jutottak affelől, hogy az Iszlám Államot nem szabad tovább terjeszkedni hagyni. Továbbá, a földrajzi távolság is közrejátszik, hiszen az ISIS központjai viszonylag távol esnek a déli tartományoktól. Az Iszlám Állam csak úgy tudna bejutni ezekre a területekre, ha társulni tudna a helyi csoportokkal. Próbálkozott is ilyen módszerekkel, az elmúlt hónapokban a Damaszkusztól dél-keletre eső falvakban próbált szövetségesekre lelni. Nemrégiben az al-Nuszra és néhányan a Déli Front tagjaiból is azzal vádolt két helyi frakciót, hogy az ISIS kezére dolgoztak.
A Haraket al-Muthana (az al-Muthana Mozgalom) egy független frakció, melyet nehéz lenne bárhová is besorolni, kilóg a fegyveres iszlamisták kategóriájából. Helyi harcosok alkotják, összeszedett, hatékony csatatéri megmozdulásairól híres, általában együttműködik a többi csoporttal, a média pedig szalafi tauri frakcióként emlegeti. 2015 folyamán azonban az ellenzékiek közül sokan ráncolták miatta a szemöldöküket, mivel igen ellentmondásos kapcsolatban áll az ISIS-szel. Mikor például a szalafi-dzsihadista al-Nuszra is összeszólalkozott a frakciókkal, akiről azt gyanította, hogy kapcsolatban állnak az Iszlám Állammal, addig az al-Muthana Mozgalom inkább megmaradt a két fél közötti közvetítő szerepben. Azon munkálkodott, hogy véget vessen a frakciók közti harcoknak és tartózkodott az ISIS-ellenes retorikától is.
A legerősebb iszlamista frakció délen a szíriai al-Kaidaként is emlegetett Dzsabat al-Nuszra. Három dolog miatt tudott befolyásra szert tenni a déli vidékeken, mégpedig, hogy hajlandó öngyilkos merényletekre, saját, független anyagi forrásokkal rendelkezik és hogy heterogenitás és flexibilitás jellemzi.
Az első és második tényezőre egyszerű a magyarázat: a tauri ellenzékiek, beleértve a szalafi csoportokat is, nem követnek el öngyilkos merényleteket. Mivel hatalmas aránytalanság mutatkozik meg a kormány és az ellenzékiek fegyverzetében, az ellenállók csak olyan műveletekkel – bombázással, frontális támadással – törhetik meg Aszad edzett védelmét, melyek általában az elkövető halálával végződnek. Ezeket a feladatokat az al-Nuszra emberei végzik el, igen nagy profizmussal, ezért felbecsülhetetlenné válnak a déli ellenzékiek körében. Ami pedig az anyagi forrásokat illeti, mivel függetlenül gyűjti be őket, nem más szevezeten keresztül jutnak el hozzá, ezért az al-Nuszra magasabb fizetést tud kínálni a harcosainak, mint például a Déli Front. Ezáltal olyan területeken is jelen tud lenni, ahol egyébként az ideológiai programjával nem találna nyitott fülekre.
A harmadik egy összetettebb tényező. Az al-Nuszra sokféleségéből fakad a csoport ereje, de ugyanakkor ez sebezhetővé is teszi. Ideológiailag elkülönül egymástól a szalafi-dzsihadista vezetőség és a többségében szíriai harcosok, akiknek szintén igen eltérő elkötelezettsége a csoport ideológiája iránt. A katonákat inkább a kereseti lehetőség és az al-Nuszra hatékonysága vonzza, mintsem a csoport dzsihadista programja. Az al-Nuszrának pedig nem okozott gondot, hogy befogadja az ideológiailag sokszínű harcosokat, és így sikerült elmélyítenie a kapcsolatát a helyi lakosokkal. Az is megtörténhet, hogy végül Dzsabat al-Nuszra inkább a szíriai felkelés mellett teszi le a voksát, és nem az al-Kaida dzsihádjának fogad hűséget. Ez a kérdés mindaddig nem okoz problémát, amíg az al-Nuszra a thauri ellenzéki csoportok szövetségese, azonban stratégiailag fontossá válhat, ha esetleg megromlik a kettejük kapcsolata.
Sokféleség jellemzi a az al-Nuszra vezetői is, akik egymástól függetlenül, akár élesen különböző stratégiákat bevetve irányíthatnak szerte az országban. Önállóan dönthetnek arról, hogy versenytársként, vagy ellenségként kezelik-e az ISIS-t, hogy mennyiben részesítsék előnyben az al-Nuszra elképzeléseit az iszlám jogról, hogy milyen feltételek mellett működjenek együtt a tauri csapatokkal, és hogy mennyire vegyék figyelembe az al-Kaidával varó rokonságukat. Ez magyarázatot ad arra, hogyan lehetséges, hogy az egyik hónapban az al-Nuszra csapatai hagyták, hogy az ISIS betörjön a Jarmuk közeli palesztin menekülttáborba, máskor pedig egy kiemelkedő al-Nuszra parancsnok arra toboroz embereket, hogy megtámadja a vélhetően az Iszlám Állammal cimboráló frakciókat Derában és Kuneitrában.
A rugalmasságának és a decentralizált döntéshozatali módszereknek köszönhetően az al-Nuszrának mostanában lehetősége nyílt, hogy jó viszonyt alakítson ki a thauri ellenzékiekkel, még az ideológiától mentes frakciókkal is, és hogy ellenségesebb legyen az ISIS-szel szemben. Mindezektől függetlenül az al-Nuszra egyszerre jelent hasznot és fenyegetést a déli thauri frakciókra nézve. A Dzsabat al-Nuszra egy kétélű kard, amely gyakran mindkét irányba ugyanolyan jól vág. A helyzetet pedig tovább bonyolíthatja, hogy mit kívánnak majd a thaurik és külső támogatóik érdekeltségei.
Hanyatlik Aszad ereje
2015 első felében a kormány jelentős területet veszített el a tauri koalícióval való csatározás során, de veszített Idlib tartományban is a szalafi-dzsihadistákkal szemben, valamint az ISIS-szel szemben Közép-Szíriában. Ezek a vereségek egy már régóta fennálló és egyre komolyabbá váló problémára világítanak rá: miután a kormány a társadalom nagy részét elidegenítette magától, alig akad már olyan megbízható szíriai, aki harcolna a seregében.
Az utánpótláshiány és a nagy lemorzsolódás miatt az Aszad-kormány egyre inkább a szövetségeseire kényszerül hagyatkozni. Bár a nyugati politikusok figyelmét leginkább Oroszország köti le, de Irán és a Hezbollah azok, akik a kormány támogatójaként igazi befolyással rendelkeznek a harcmezőkön. A Hezbollah, az Iráni Forradalmi Gárda (Revolutionary Guard Corps, IRGC) katonái és az iraki és afgán egységeket is felvonultató, iráni kötődésű siíta milíciák szerepe egyre fontosabbá válik a háború során.
Aszad minél nagyobb arányban osztozik a hadi terhek viselésében a szövetségeseivel, annál inkább függ Irán kasszájától. Ebből elkerülhetetlenül az fog következni, hogy a kormány táborában a hatalom Aszad kezéből fokozatosan Irán és a Hezbollah kezébe csúszik majd.
2015 előtt a Hezbollah a stratégiailag legfontosabb helyek védelmére koncentrált, Damaszkuszt, valamint a Homsz és a part felé vezető folyosót védte. Ha a Hezbollah harcolt is valahol máshol, kevés figyelmet kapott a kormány-közeli médiában. A Hezbolla és Irán még kevesebbet beszélt az iráni személyzet szíriai jelenlétéről. Azt állították, csupán tanácsadóként vannak jelen az Aszad-kormány mellett, holott egyre több bizonyíték utalt rá, hogy az Iráni Forradalmi Gárda tagjai részt vesznek a harcokban.
Miután az ellenzékiek területeket foglaltak el Kuneitrában és Derában, a Hezbollahnak és Iránnak még nagyobb szerepe lett a csatamezőkön. Ezután már nagyobb nyilvánossággal járó és átfogóbb tevékenységet folytattak. A kormány erőivel együtt február 11-én egy nagy váratlan offenzívát indítottak az ellenzékiek ellen Damaszkusz dél-nyugati határának, Kuneitrának és Dera észak-nyugati részének találkozásánál. Bár a kormány és szövetségesei szerény nyereséget könyvelhettek el, nem sikerült jelentős részt vissazfoglalniuk a tartományokból. Ráadásul az ellenzékiek hamar visszanyerték a lendületüket, tavasszal újabb területeket szereztek meg, júniusban pedig bevették a kormány második legnagyobb déli katonai létesítményét észak-kelet Derában.
Az egyre gyarapodó vesztes csaták, az erősödő iráni és Hezbollah-jelenlét, és hogy alig sikerült területet szerezni, arra utal, hatalmas és valószínűleg tarthatatlan beruházások szükségesek ahhoz, hogy meg lehessen állítani a kormány hanyatlását, vagy komoly külső beavatkozás.
Oroszország Latakiában
Az Asszád kormány meggyengülését érzékelve az elmúlt hetekben Oroszország egy kis létszámú, de jelenetős katonai erőt helyezett Szíriába, mellyel gyakorlatilag egy új aktív szereplőt hozott a szíriai konfliktusba.
Az orosz haderő a Földközi Tenger partjainál Szíriában önmagában kicsi ahhoz, hogy inváziós erő legyen, de még így is sokat elmond Oroszország szándékairól. Huszonnyolc vadászrepülőgépet, pár száz főből álló szárazföldi csapatokat, 14 helikoptert, 6 tankot, 15 tüzérségi üteget és egyéb felszerelést juttattak a bázisaikba a hónapban.
A célja a látványos beavatkozásnak mindenkinek azt jelentheti, hogy Oroszország minden formában támogatja az Asszád rezsimet, valamint, hogy demonstrálja a világnak: még mindig nagyhatalom. Emellett természetesen vissza akarták billenteni a mérleget, ami befolyás tekintetében a kormányerőknél egyre inkább Irán felé billent.
Oroszország megjelenésével az az USA elképzelés, hogy délen az Egyesült Államok támogatásával sikerül majd kialakítani egy légitámadás-mentes övezetet, elveszni látszik. Ankara, Doha és Rijád között nem igazán jött létre egyetértés és mások voltak a prioritásaik is. Az is megbukott, hogy ki lehessen csikarni az Asszád kormányból, hogy berekessze a légitámadásokat és az iráni befolyás dacára tárgyalóasztalhoz üljön. Erre már egyedül Oroszország fogja rávenni – ha ráveszik- az elnököt, akinek nem nagyon akaródzik tárgyalnia – tekintve, hogy az a fejébe kerülne.
A szíriai konfliktus embertpróbáló elhatározások elé állítja a politikai döntéshozókat. A változást előmozdító lehetőségek korlátozott számban állnak rendelkezésre és nem is ezek bizonyulnak a legkönnyebb megoldásnak. A szíriai és a külső döntéshozók általában a status quo fenntartását preferálták, idáig így döntöttek. A fennálló viszonyokat azonban nem lehet tovább tartani, mert a helyzet katasztrofális. Már 200 ezer halálos áldozata van a konfliktusnak, de minden egyes héten szíriaiak százai halnak meg. Több mint 12 millióan szorulnak segítségre az országban és több mint 4 millió menekült hagyta már el az országot.
A jelenlegi helyzetben Oroszország politikai elképzelései döntőek lehetnek: amennyiben megtámadják az Amerika által támogatott thauri csoportokat, úgy akár egy nagy proxi háborút is kirobbanthatnak az atomhatalmak között, melynek csak és kizárólag a lakosság inná meg a levét.
Úgy tűnik, legalábbis az orosz kormánykommunikációból, hogy Putyin elnök elsődleges célja a szalafi-dzsihadista erőtér felszámolása, korántsem biztos, hogy Asszád elnökhöz is annyira ragaszkodik, mint ahogyan elsőre az tűnik.
A beavatkozásból akár még a szíriaiak is profitálhatnak.
(forrás: ICG, NPR, Strategic institute; IISS; Vox, Slate; Vice; NYTIMES; GUARDIAN)
