Nagyvilág

Kamilia nem is volt al-kaidás, mégis megkínozták

al-kaida harcos (al-kaida, muszlim, terrorista, )
al-kaida harcos (al-kaida, muszlim, terrorista, )
Az emírségekbeli üzletasszony ománi kollégáival Kenyában fogták el, majd Szomáliába és Etiópiába hurcolták, hogy amerikai ügynökök kihallgassák. A nő Kenyát perelte be az egészért, a kínzásokért és megaláztatásért.

Bizarr történet miatt perelte be Kenyát egy arab emírségekbeli nő. Kamilia Mohammedi Tuveni 2007-ben járt az afrikai országban, ahol azzal gyanúsították meg, hogy az al-Kaida ügynöke. 72 napig tartották őrizetben, mire szabadon engedték, és nem adtak bővebb magyarázatot az eljárásra. A kenyei terrorellenes rendőri egység feje tagadja a vádakat – írja a BBC.

Tuveni könnyek közt adta elő vallomását a nairobi bíróságon, ahol nem személyesen jelent meg, hanem Londonból videón keresztül beszélt. A nő a dokumentumok szerint poszttraumatikus stressz szindrómában szenved az őt ért kínzások és megaláztatások miatt. Üzletasszonyként érkezett anno Kenyába, de a történtek miatt több üzleti partnere is elfordult tőle.

A kenyai rendőrség tehát vehemensen tagad, mondván nincs olyan dokumentum, ami alátámasztaná, amit a nő állít. Egy brit jogvédő szervezet viszont köti az ebet a karóhoz, szerintük a nőt verték és nemi erőszakkal fenyegették a fogsága alatt, sőt majdnem eladták némi drogért cserébe.

A nő emlékszik is, ahogy két kollégájával együtt elfogták a Mombasa-közeli Malindiben, a nairobi rendőrségen pedig már úgy köszöntek neki, hogy “üdv, al-Kaida”. Az ománi kollégáit pár nap és faggatózás után elengedték, de őt állítása szerint Szomáliába hurcolták és egy cellába zárták 21 másik emberrel együtt. Amikor kiújultak a harcok ott, Etiópiába vitték, Addisz-Abebában pedig FBI-ügynökök hallgatták ki, majd elengedték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik