Nagyvilág

Németország és Ausztria között leálltak a vonatok

Németország és Ausztria között hétfő reggel 6 óráig szünetel a vasúti közlekedés, közölte vasárnap este a Deutsche Bahn (DB) német vasúttársaság.

A közlemény szerint a forgalmat a német szövetségi hatóságok utasítására állították le.  Az intézkedés érinti egyebek között a München-Salzburg-Wien-Budapest útvonalon közlekedő, Railjet 90-es járatot – áll a DB közleményében.

Joachim Herrmann bajor belügyminiszter vasárnap este Münchenben megerősítette, hogy 18 órától 12 órai időtartamra leállították a Németország és Ausztria közötti vasúti közlekedést. Közölte, hogy mindkét ország vasúttársasága megkapta a hatóságoktól az erre vonatkozó utasítást.

Előzőleg Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter bejelentette, hogy a menekültválság miatt Németország ideiglenesen visszaállítja az ellenőrzést a határain. Az intézkedés “súlypontja” a német-osztrák határ.

Joachim Herrmann Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel tartott tájékoztatóján elmondta, hogy az intézkedés egyelőre határozatlan időre szól. Hozzátette: amennyiben “kitérő mozgásokat” tapasztalnak, megfontolják, hogy más határszakaszokra is áthelyezik az intézkedés súlypontját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik