Valami nagyon nem stimmel Abdullah Kurdi történetével. Ő annak a hároméves szíriai kisfiúnak az apja, akinek a holttestét a török partoknál találták meg, miután felborult az a hajó, amin menekültek egy csoportja Törökországból Görögország felé tartott.
A kis Aylan Kurdi élettelen testéről fotók bejárták a világsajtót, és a jelenleg zajló menekültkrízis szimbólumaivá váltak. A tragédia után, amiben Abdullah Kurdi a másik fiát, az ötéves Galip-et, és feleségét, Rehant is elveszítette, azt mondta, hogy az úton szokatlanul nagy volt a hullámzás, amitől az embercsempész megijedt, kiugrott, és úszva próbált menekülni. Ekkor vette át ő az irányítást, és próbálta egyenesben tartani a hajót, de nem sikerült neki.
A tragédia több túlélője viszont azt mondta a Reutersnek, hogy az elejétől kezdve Kurdi vezetett, akiről végig úgy tudták, hogy az embercsempészekkel dolgozik. Az iraki Ahmed Hadi Jawwad és a felesége, akik kilenc éves lányukat, és tizenegy éves fiukat veszítették el a balesetben, azt mondták, hogy amikor egy nagyobb hullám kapta el a lélekvesztőt, Kurdi bepánikolt és gyorsított, emiatt borult fel a hajó.
„A történet, amit előadott, nem igaz. Nem tudom miért hazudott, talán félt. Ő vezetett az első perctől kezdve”
– nyilatkozta Jawwad Bagdadban. A férfi azt mondta, hogy míg a tengeren hánykolódtak, Kurdi melléjük úszott, és könyörgött, hogy falazzanak neki.
Jawwad közölte: ő egy Abu Hussein nevű embercsempésszel tárgyalt, akitől úgy tudta, Kurdi szervezte az egész utat. Jawwad felesége megerősítette a férje által elmondottakat.
A hírügynökség beszélt még egy túlélővel, a 22 éves, szintén iraki Amir Haiderrel. Ő megerősítette a Jawwad házaspár sztoriját. Azt mondta, ő azt hitte, hogy Kurdi török, mindaddig, amíg nem hallotta a férfit a feleségével arabul beszélni.
A Reuters próbálta telefonon felkeresni a jelenleg a szíriai Kobaniban tartózkodó Abdullah Kurdit, de nem jártak sikerrel. A férfi azonban a Mail Online-nak határozottan cáfolta, hogy embercsempész volt.
„Ez nem igaz. Ha embercsempész lettem volna, miért tettem volna fel a családomat ugyanarra a hajóra a többiekkel. Ugyanannyit fizettem, mint ők. Nem értem miért akarják sárba tiporni a becsületemet”
– mondta Kurdi.
A brit hírportál az után kereste meg a férfit, hogy egy másik túlélő, Zainab Abbas, aki két gyermekét veszítette el a tragédiában, egy Ausztrál tévécsatornának nyilatkozva Kurdit vádolta a balesetért. A nő, aki a férjével, és három gyermekével szállt be a csónakba azt mondta, eleinte épp azért gondolta, hogy biztonságban lesznek, mert az embercsempész a családját is magával vitte.