Nagyvilág

Halálfurgon: nem próbáltak kitörni a menekültek

Nincs jele annak, hogy megpróbáltak volna kitörni a csempészjárműből azok a menekültek, akiknek holttestére a múlt héten bukkantak rá az A4-es autópályán sorsára hagyott teherautóban – közölte az osztrák rendőrség.

A beszámoló szerint a járműben utazó hetvenegy menekült a jelek szerint lassan vesztette el az eszméletét, a jármű rakodóterében mindössze egy-másfél órára elegendő oxigén volt.

A halálfurgonról itt írtunk bővebben.

A tragédia napján további 81 embert csempésztek Ausztriába

Az A4-es autópályán történt, 71 migráns halálával járó tragédia napján ugyanaz az elkövetői csoport további 81 embert csempészett át Ausztriában – jelentette be a burgenlandi rendőrség Kismartonban (Eisentadt) tartott pénteki sajtótájékoztatóján.

Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományi rendőrfőnök szerint ez a 81 ember hasonlóan életveszélyes körülmények között volt, mint a másik 71 – minden bizonnyal megfulladt – migráns. Ez a csoport azonban Golsban ki tudta magát szabadítani a járműből – derült ki a rendőrfőnök tájékoztatásából.

A csempészbanda ezt a második csoportot augusztus 27-én szállította Ausztriába, vagyis ugyanazon a napon, amikor az A4-es autópályán a 71 halott migránsra rábukkantak. Ugyanolyan típusú, szintén légmentesen lezárt hűtőkocsiban utaztak a menekültek Magyarországon át Ausztriába, menet közben kétszer feszítővassal nyitották ki az ajtót, hogy levegőt kapjanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik