Nagyvilág

Angela Merkel helyretette Orbánt

Visszautasította Orbán Viktor magyar miniszterelnök brüsszeli kijelentését, miszerint a menekültek áradata nem európai, hanem német probléma a Bernben tartózkodó német kancellár - jelentette a svájci fővárosból a dpa hírügynökség.

A dpa idézte Angela Merkelt, aki a svájci államfővel lezajlott találkozóját követően hangsúlyozta: “Németország azt teszi, amit erkölcsileg és jogilag meg kell tennie. Nem többet és nem kevesebbet.” “Olyan problémáról van szó, amely valamennyiünket érint” – fűzte hozzá.

A német kancellár a dpa szerint figyelmeztette Magyarországot a háborús, illetve polgárháborús menekültek védelmét előirányzó genfi konvenció betartására. “A menekültekre vonatkozó genfi konvenció nemcsak Németországban érvényes, hanem az Európai Unió valamennyi tagállamában” – fogalmazott Merkel, hozzátéve: az elv az, hogy azoknak kell védelmet kapniuk, akiknek védelemre van szükségük, ezt pedig valamennyi európai államnak tiszteletben kell tartania.

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, a miniszterelnök Donald Tusk európai tanácsi, Jean-Claude Juncker európai bizottsági és Martin Schulz európai parlamenti elnökkel, valamint Joseph Daullal, az Európai Néppárt elnökével találkozik és az európai menekültválságról egyeztetett csütörtökön. Orbán Viktor arról beszélt: a határőrizet elsődleges kérdés, a kvótarendszer csak másodlagos. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nem sokkal ezután a Kormányinfón kijelentette: “Németország meghívta a szír menekülteket a terített asztalhoz”, ezért uralkodtak áldatlan állapotok napokig a Keleti pályaudvar környékén.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik