Nagyvilág

A menekültekről kérdezett, kirúgták a sajtótájékoztatóról

„Újságíró vagyok, ne nyúljon hozzám, jogom van kérdezni.” Nem volt, kivezették.

A republikánus elnökjelölt, aki toronymagasan vezet is jelenleg, Iowában tartott sajtótájékoztatót, amikor kellemetlen és nem várt kérdést kapott. Donald Trump szerint ugyanis falat kell emelni az amerikai – mexikói határra, az Amerikában élő, több mint 11 millió mexikóit pedig haza kell küldeni.

Azzal Trump nem számol (vagy legalábbis nem beszél), hogy ezzel Florida iszonyatos munkanélküliséggel találná szemben magát, megállás nélkül a bevándorlókkal riogat. Az iowai sajtótájékoztatóján erről szerette volna megkérdezni őt Jorge Ramos, a spanyol nyelvű Univision munkatársa, de valamiért nem őt szólították fel.

Ez nem zavarta Ramost, ő felolvasta a kérdését, miközben Trump folyamatosan azt szajkózta, hogy „üljön le, nem kapott szót, üljön le, takarodjon vissza a csatornájához.” Végül egy biztonsági őr kísérte ki az újságírót. „Újságíró vagyok, ne nyúljon hozzám, jogom van kérdezni.”

Később Ramos a CNN-nek elmondta, ez egy személyes ügy közte és az elnökjelölt között. „Amikor a menekültekről beszél, rólam is beszél” – mondta.

Háború Trump és a Fox News között

Ismét kiéleződött a feszültség a republikánus elnökjelölt-aspiránsok listavezetője és a Fox News között, miután Donald Trump újfent keresetlen szavakkal támadta Megyn Kellyt, a tévécsatorna műsorvezetőjét, aki kemény kérdéseket tett fel neki a Fehér Házra pályázó politikusok idei első tévévitáján.

Az ingatlanmilliárdos és valóságshow-sztár Trump a Twitteren azt írta a szabadságáról a saját műsorába frissen visszatért Kellyről, hogy az adás jobb volt, amíg helyettesítették. Úgy vélekedett, hogy az újságírónőnek „talán megint ki kellene vennie 11 napi rendkívüli szabadságot”. Egy másik üzenetben ismételten „ribancnak” titulálta a tévést.

Roger Ailes, a Fox News elnök-vezérigazgatója kedden nyilatkozatban utasította vissza Trump „meglepetésszerű és semmi által ki nem provokált támadását” Megyn Kelly ellen. Ailes szerint a műsorvezető „az amerikai újságírás legjavát képviseli”. A Fox-vezér bocsánatkérésre szólította fel Trumpot.

 Kép: Twitter

A milliárdos válaszában kétségbe vonta, hogy Kelly „minőségi újságíró” volna. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy téved és hogy az újságírónő képes lesz majd egyszer arra a szintre felemelkedni, amit a Fox megérdemel. Egyúttal nem mulasztotta megemlíteni, hogy ő a legnépszerűbb a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között. (A Monmouth Egyetem kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint egyébként Trump immár Dél-Karolina államban is átvette a vezetést)

Donald Trump a republikánus aspiránsok első, augusztus 6-i, clevelandi televíziós vitáját követően kifogásolta, hogy Kelly általa inkorrektnek vélt kérdéseket tett fel neki a nőkkel kapcsolatban tett megjegyzéseiről. Ezt követően Twitteren azt írta – talán az újságírónő műsor közbeni felfokozott izgalmi állapotára utalva -, hogy Kellynek „vér jött a szeméből, vér jött belőle – akárhonnan”. A megjegyzés által kiváltott felháborodott reakciókra válaszolva Trump cáfolta, hogy a műsorvezető havi ciklusára utalt volna.

A konfliktusból Trumpnak komoly imidzsproblémája származhat, a Pew kutatóintézet egy 2014-es felmérése szerint ugyanis az önmagukat „következetesen konzervatívnak” minősítő választók 47 százaléka a Fox Newst tartja fő politikai információforrásának. A kábeltévék piacán a Foxot az összesített nézettségben egyedül a Discovery előzi meg. Ebben a szegmensben azonban a csatorna fő műsoridős nézettsége júliusban már a 163. hónapja állt a vezető helyen, és az nagyobb volt, mint a centristának mondott CNN-é és a liberális MSNBC-é együttvéve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik