Nagyvilág

Görögország feltette a kezét a menekültekkel szemben

Menekültek (Array)
Menekültek (Array)

A leköszönő kormányszóvivő szerint az ország infrastruktúrája képtelen megbirkózni a menekültek áradatával.

Görögország nem rendelkezik megfelelő infrastruktúrával ahhoz, hogy megbirkózzon a második világháború óta Európában tapasztalt legsúlyosabb humanitárius válsággal – derül ki Olga Gerovaszili, a leköszönő görög kormány szóvivőjének hétfői nyilatkozatából.

Átmasíroznak az országon

Korábban az országot több nemzetközi segélyszervezet, hétfőn pedig Sebastian Kurz osztrák és Nikola Poposzki macedón külügyminiszter is bírálta a menekültválságban tanúsított magatartása miatt. Kurz szerint nem lehet megengedni azt, hogy a menekültek egy országon csak úgy átmasírozzanak. Úgy vélte, európai szintű megoldásra lenne szükség, és Görögországnak jobban kellene ügyelnie az EU külső határára.

“Görögország a befogadó országok kategóriájába tartozik, és ebben a minőségében kötelező kiépítenie a megfelelő infrastruktúrát” – magyarázta Gerovaszili az Alpha TV nevű görög televíziós csatorna egyik adásában. “De sok olyan dologgal vádolnak minket, aminek kivitelezésére nem volt időnk, és amit egyik (előző) kormány sem tett meg az elmúlt években” – tette hozzá.

Naponta kétezren érkeznek Leszboszra

Kirk Day, Nemzetközi Menekültügyi Bizottság (IRC) nevű humanitárius szervezet leszboszi igazgatója azt mondta, naponta több mint kétezren érkeztek a görög szigetre az elmúlt tíz napban, és ez kétszerannyi, mint ahányan a nyár folyamán bármely más napokon egész Görögországba eljutottak. Hétfőn mintegy 2500 menedékkérőt, többségében szíriaiakat vittek a zsúfolt görög szigetekről komphajón a görög félszigetre.

“Ez nem csupán a görögök tragédiája, hanem egy európai méretű válság” – jegyezte meg Gauri van Gulik, az Amnesty International (AI) nevű nemzetközi jogvédő szervezet Európáért és Közép-Ázsiáért felelős igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik