Nagyvilág

Le kellett venni a Székelyföldet népszerűsítő matricákat a Kovászna megyei taxikról

Illegális reklámnak tekintette, ezért eltávolíttatta a Székelyföldet népszerűsítő SIC – Terra Siculorum – Székelyföld feliratú matricákat a Kovászna megyei taxikról a fogyasztóvédelmi hivatal.

A felügyelőség közleményben tudatta, hogy július hónap folyamán a közlekedésrendészettel közösen ellenőrizte a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai és bodzafordulói taxikat, és húsz taxist bírságoltak meg a taxiórák metrológiai bevizsgálásának a hiánya, a taxisok fényképes kitűzőjének a hiánya, a viteldíj kifüggesztésének a hiánya, illetve törvénytelen reklámozás miatt. Utóbbira példaként sorolta fel a gépkocsikra ragasztott biztosítást jelző matricát, újságreklámot és a SIC-matricát.

Győr Árpád, a sepsiszentgyörgyi Sugás taxisszövetség vezetője a Krónika napilapnak elmondta, a fogyasztóvédők arra hivatkoztak, hogy a taxikra csak szerződéssel kerülhetnek fel reklámanyagok. „De a SIC-matricára kivel kössek szerződést?” – tette fel a kérdést a taxisszövetség vezetője, aki eldöntötte, nem veszi le a gépkocsijáról a matricát, és kérdőre vonja a fogyasztóvédőket.

A RO-matrica is tiltott reklám?

Mircea Diacon, a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal vezetője az MTI-nek elmondta: nem a SIC-matricákért bírságoltak, de akiknél ilyent láttak az autón, azt felszólították, hogy térjen vissza a törvényesség keretei közé. Hozzátette, a taxistörvény értelmében a taxisok csak a városházán is bejelentett reklámszerződés alapján ragaszthatnak öntapadós reklámokat a gépkocsijukra. Kijelentette, nem tudja, hogy a SIC-felirat reklám-e, de „valami, amit felragasztottak”, és erre is vonatkozik a törvény.

Az MTI ismételt kérdésére, hogy a Romániát jelképező RO feliratú matrica reklámnak minősül-e, a fogyasztóvédelmi hivatal vezetője csak annyit válaszolt: egyetlen taxin sem láttak ilyen matricát.

A Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal februárban azt követően került a magyar sajtó érdeklődése középpontjába, hogy egy hentesárut forgalmazó céget arra szólított fel: tüntesse el árucímkéiről a „székely ízek” feliratot. Mircea Diacon főfelügyelő akkor kifejtette: „manapság egyre képtelenebb helyeken használják a székely megnevezést, lehet, hogy majd megjelenik a székely WC, vagy székely temető is”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik