Nagyvilág

Megállapodtak: ezt a ritmust diktálják Görögországnak hitelezői

Megállapodás született hétfő éjjel a görög kormány és hitelezői, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között a görög államháztartás 2016-os célszámairól.

 

Egy görög kormányzati illetékes elmondta: Görögországnak a hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékát elérő elsődleges – vagyis az adósságszolgálat nélkül számított – többletet kell elérnie 2016-ban, a rá következő évben pedig 1,75 százalékot. Idén legfeljebb 0,25 százalékos deficittel zárhat a görög államháztartás.

Az athéni kormány és a nemzetközi hitelezők a Görögországot a csődtől megmentő újabb, immár harmadik mentőcsomagról tárgyalnak, amelynek összege 86 milliárd euró, és amelynek fejében számos kiigazítást kell megtennie a mediterrán országnak. Bennfentesek szerint küszöbön áll a teljes – többek között a görög bankrendszer szanálásának részleteire és a görög állami vagyonelemek értékesítésére is kiterjedő – megállapodás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik