Nagyvilág

Izrael még mindig odacsapna Iránnak, ha szórakozik

iran(960x640).jpg (Array)
iran(960x640).jpg (Array)

Nagyon nem bíznak az izraeliek az iráni atommegállapodásban. Ha Teherán megszegi az egyezséget, lecsapnak - mondta a védelmi miniszterük.

Légicsapásokat mérhet iráni létesítményekre Izrael, ha az iszlám köztársaság nem tartja magát az atommegállapodáshoz – jelentette ki Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter pénteken a Der Spiegel német lapnak adott interjújában. Közölte, Izrael semmilyen esetben sem engedheti meg Iránnak, hogy atomfegyverekhez jusson. Országa előnyben részesítené azt, ha Teherán törekvéseit egyezmények és szankciók útján meg lehetne állítani, de ha minden kötél szakad, “készen kell állnunk arra, hogy megvédjük magunkat” – mondta Jaalon.

Jaalon az iráni atomprogramról júliusban létrejött megállapodást “történelmi hibának” nevezte. “A történelem során az emberek sokszor azt gondolták, hogy egy probléma megoldása megbékéléshez vezet, de ezért végül magas árat fizettünk. Ez így van Irán esetében is” – mondta. Arra a kérdésre, hogy az atomegyezmény után is intézni fognak-e támadásokat iráni tudósok, illetve számítógépes hálózatok ellen, a miniszter azt felelte: “fel kell készülnünk arra, hogy megvédjük magunkat, én nem felelek az iráni tudósok életéért”.

A Der Spiegel megjegyezte: 2010 és 2012 között legalább öt iráni atomtudóst gyilkoltak meg. A teheráni vezetés Izraelt és az Egyesült Államokat vádolta meg a tudósok megölésével. A vitatott iráni atomprogramról szóló, Teherán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) által megkötött megállapodás célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. Cserébe a nemzetközi közösség legkorábban 2016-tól fokozatosan feloldja a perzsa állam ellen hozott gazdasági és pénzügyi szankciókat.

A többek által történelminek minősített megállapodást 13 évi kölcsönös ádáz vádaskodás előzte meg. A nyugati hatalmak szerint Irán titokban atomfegyver kifejlesztésén dolgozott, míg a teheráni vezetés tagadta ezt. Izrael a tárgyalások elejétől fogva élesen bírálta az iráni atomprogram diplomáciai úton való rendezését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik