Nagyvilág

Már meg is volt az USA első dróntámadása

amerikai hadsereg (Array)
amerikai hadsereg (Array)

Ma érkeztek meg az amerikaiak drónjai Törökországba, a szíriai határhoz közel fekvő incirliki légi támaszpontra, már meg is indultak az Iszlám Állam ellen.

Megírtuk korábban, Törökország hosszas vonakodás után, mindenekelőtt a véres suruci merénylet hatására, július 24-én légicsapásokat indított az Iszlám Állam szíriai állásai ellen, és beleegyezett, hogy amerikai harci gépek használhassák az incirliki légi támaszpontot. Ezzel Törökország mint frontállam nagyobb szerepet vállalt a dzsihadista terrorszervezet elleni harcra létrejött, Washington vezette koalícióban.

Amerikai tisztségviselők közlése szerint az elmúlt hét végén megkezdődtek a Törökországból kiinduló első drónbevetések, és a hadsereg azt tervezi, hogy pilóták vezette harci gépek is csatlakoznak a hadművelethez. Hozzátették, hogy eddig egyetlen drón sem hajtott végre légicsapást, de hamarosan megkezdhetik ezeket.

A BBC most arról számolt be, hogy az USA végrehajtotta az első dróntámadást, a Reuters pedig hozzáteszi, az amerikai hadsereg pilótákkal irányított gépekkel is támadja majd az Iszlám Államot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik