Nagyvilág

Mintaszállás épül Németországban a menekülteknek

Bevandorlok-Macedoniaban(960x640).jpg (Array)
Bevandorlok-Macedoniaban(960x640).jpg (Array)

Nagy befogadóképességű, mintának szánt menekültotthon létrehozását tervezi Til Schweiger. A népszerű német színész-filmrendező, aki a migránsokkal szembeni nagyobb együttérzésre szólított fel, barátaival Osterodéban vásárolt meg erre a célra egy régi laktanyát.

Schweiger a Bild am Sontag című újságnak beszélt arról, hogy ő és barátai 2014 elején vették meg az Alsó-Szászország szívében fekvő osterodei ingatlant. “Egy mintaként szolgáló menekültotthont szeretnénk ott felépíteni. Jótékonysági szervezetet akarok alapítani traumatizált gyermekek számára” – közölte a színész.

Az otthonban a gyerekek pihenhetnek, szabadidős foglalkozásokon vehetnek részt, de sportlétesítmények is lesznek, valamint kézművesműhelyek és varróműhely, hogy az emberek dolgozni tudjanak – írta le elképzelését. A helyi kormányzat már júniusban meg akarta nyitni az első befogadó pontot a laktanyában, erre azonban eddig mégsem került sor, mert a tartomány belügyminisztériuma szerint még nincsenek aláírva a szükséges szerződések.

Az 51 esztendős német sztár azzal magyarázta elkötelezettségét, hogy szeretett volna többet tenni a közért. “Pénzért színészkedem a kamera előtt. Minden rendőr, katona, ápolónő többet tesz a táradalomért. Én csak bérbe adom az arcom” – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy rendezőként ugyanakkor valami “társadalmilag hasznosat” tud tenni.

Schweiger az utóbbi hetekben a közösségi médiában és a sajtóban is igyekezett felhívni a figyelmet a migránsokkal való szolidaritásra. A Hamburger Abendblatt című lapban ruhákat és ágyneműt kért a menekültek számára. Facebook-oldalán azonban heves vita alakult ki a rasszista hozzászólások miatt. A színész végül arra kérte az idegengyűlölő kommentelőket, hogy hagyják el az oldalt.

A mennyország kapujában és a Becstelen Brigantyk sztárja több alkalommal kérte nagyobb empátiára a németeket. Mint mondta, nem érti, hogy miközben a németek tisztában vannak az iszlamizáció és a radikalizáció veszélyeivel, nem segítenek azokon, akik éppen ez elől kénytelenek menekülni.

Németországba az elmúlt években rekordszámú menedékkérő érkezett. A migrációs és menekültügyi hivatal idén 600 ezer kérelemre számít, a tavalyi háromszorosára. Január óta megszaporodtak a menekültek lakóhelyei elleni támadások. Idén az első félévben 202 incidenst jegyeztek fel, annyit, mint 2014-ben egy egész év alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik