Nagyvilág

Kirabolják a menekülteket Görögország és Törökország között

menekült hajó (Array)
menekült hajó (Array)

Nemzetközi szervezetek vizsgálódnak, van, aki azt gyanítja, hogy a hatóságok támadnak rá a bevándorlókra, hogy elriasszák őket.

Nemzetközi vizsgálat indult, miután számos, Törökországból Görögországba a tengeren átkelő bevándorló arról számolt be, hogy útközben fegyveresek támadtak rájuk, megpróbálták megakadályozni, hogy Európába jussanak és többször ki is fosztották őket – írta az AFP francia hírügynökség.

Az ügyet vizsgáló szervezet gyanúja szerint vagy maffiacsoportok, vagy a görög határőrség „különleges kommandói” támadták meg a migránsokat. Állítólag az utóbbi esetre is volt már számos példa, bár a görögök állítják, hogy ezzel a gyakorlattal már felhagytak. Mindenesetre Leszbosz szigetének térségéből különösen sok olyan esetről számoltak be, amikor elrabolták a menekültek pénzét és járműveik motorját.

Egy olasz aktivista elmondta: az elmúlt hónapokban mintegy húsz hajóra támadtak rá. Egyesek szerint az EU határőrizeti szervének tagjai, mások szerint a török vagy a görög parti őrség, megint mások szerint milicisták vagy kalózok követték el a rablásokat. Egy szíriai nő arról számolt be, hogy egy hadihajó állította meg csónakjukat, melyen negyvenketten utaztak. Az M16-os gépkarabéllyal felfegyverzett, maszkos férfiak mindenkit megmotoztak, széttépték ruhájukat, elvették a pénzüket, táskáik tartalmát a tengerbe öntötték. Végül kiszedték a motort és magukra hagyták a menekülteket. A csoportot a török parti őrség mentette meg.

Efi Lacudi, egy leszboszi civil szervezet aktivistája szerint ezek valószínűleg elrettentő támadások, amilyeneket a görög hatóságok már a múltban is alkalmaztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik