Nagyvilág

„Elhallgattatták” Bill Cosby áldozatait

Hackertámadás áldozata lett a New York Magazine pont azután, hogy megszólaltatott harmincöt nőt, akiket megerőszakolt a tévésztár.

Megtámadták a New York Magazine honlapját, miután a lap bemutatott harmincöt nőt, akiket szexuálisan zaklatott az amerikai tévés legenda, Bill Cosby. A milliók által imádott sztárról, a tévésorozatok első fekete sztárjáról tavaly novemberben derült ki, hogy több tucat nőt kábított el, hogy közösülhessen velük.

Harmincöt megerőszakolt nő arccal és névvel vállalta, hogy elmeséli történetét. Ez a magazin honlapjára is felkerült, néhány órával később azonban elérhetetlenné vált a portál. A New York Magazine Twitter-oldalán közölte: technikai gondokkal küzdenek, később a lap szóvivője a New York Times-nak azt mondta, feltételezéseik szerint szándékos támadás áldozatává váltak.

Később egy Vikingdom2016 néven twitterező hacker magára vállalta a New York Magazine oldalának kifektetését, de azt mondta: a támadásnak nincs köze a Cosby áldozatairól készült cikknek. „Nem is láttam a cikket, lol” – válaszolta újságírói kérdésre.

Akárhogy is volt, a végeredmény mégis az lett, hogy ismét sikerült valamelyest elhallgattatni azokat a nőket, akik a nyilvánosság elé álltak a Cosby elleni vádakkal. A New York Magazine szerkesztői ezért keresik a módját annak, hogy más úton is eljusson a cikk az olvasókhoz: hétfőn reggel feltették két nő vallomásának hanganyagát az Instagramra (ide és ide kattintva hallható), majd később az egész cikket a Tumblr-re.

Figyelem!

Ha önt vagy ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot, ami belföldről minden hálózaton keresztül ingyenes: 06-80-20-55-20

Bántalmazás áldozatául esett nők és gyermekek számára a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület működtet ingyenesen hívható segélyvonalat minden nap 18-22 óra között: 06-80-505-101

Ajánlott videó

Olvasói sztorik