Róma északi külvárosában, egy egykori iskolaépületben a hatóságok csaknem száz illegális bevándorlót akartak elhelyezni. Az első, mintegy húszfős csoport rendőrségi kisbusszal meg is érkezett a helyszínre, de nem jutott el a volt iskoláig, mivel helyiek körbezárták az épületet. Több száz ember a földön ülve elfoglalta az iskolához vezető utat. Kifütyülték a bevándorlókat és a rendőröket, és azt kiabálták: “menjetek el!”
A rendőrök erőszak alkalmazása nélkül igyekeztek eltávolítani a tüntetőket. A helyiekhez később a Casapound elnevezésű szélsőjobboldali mozgalom tagjai is csatlakoztak. A rendőrökre és bevándorlókra köveket, székeket hajítottak, és hulladéktárolókat gyújtottak fel. A rendőrség gumibottal verte vissza a szélsőjobboldali tüntetőket.
“Nem mozdulunk innen!” – hangoztatta Andrea Antonini, a Casapound alelnöke.
A bevándorlók elhelyezését a már nem használt, üres iskolaépületben Franco Gabrielli római prefektus rendelte el. Azt hangsúlyozta, hogy Olaszországban menekültkérelmet benyújtott bevándorlókról van szó, és elhelyezésükről előzetesen értesítették a közelben élőket.
Franco Gabrielli az incidens kezdete után először kijelentette, hogy nem enged a lakossági követeléseknek, és beköltöztetik a bevándorlókat a volt iskolába. Később már úgy nyilatkozott, hogy közös megoldást keresnek az itt élőkkel.
Az északkelet-olaszországi Treviso városában is feszültséget teremtett, hogy egy lakóház üres lakásaiban száz afrikai bevándorlót szállásoltak el a hatóságok. Az épületben élő olaszok tiltakozását az Új Erő (FN) szélsőjobboldali mozgalom is támogatta. Pénteken az illegális bevándorlókat az épületből Treviso egyik kaszárnyájába költöztették át.