Nagyvilág

“Ne hagyjátok, hogy a sátán megosszon benneteket…”

ferenc-papa(650x433).jpg (Array)
ferenc-papa(650x433).jpg (Array)

Népünnepélyszámba beillő misét tartott Ferenc pápa Asunciónban is. Később a fiatalokat arra buzdította, csináljanak egy kis zűrzavart

A katolikus egyházfő szabadtéri miséje előtt a paraguayi fővárosban előzőleg felkeresett egy nyomornegyedet. A gyakran elárasztott Banado Norte városrész lakóival beszélgetve a pápa arra biztatta őket, hogy tartsanak ki, és fogjanak össze a jobb életkörülményekért vívott küzdelemben. “Ne hagyjátok, hogy a sátán megosszon benneteket… A hit szolidaritás nélkül beteg vagy halott hit” – jelentette ki.

Ferenc pápa láthatóan megindulva hallgatta meg néhány ember történetét arról, miként jutott a százezres nyomornegyedbe. Többen arról panaszkodtak, hogy elűzték termőföldjeiről. Paraguayban a földek 85,5 százaléka a földtulajdonosok 2,6 százalékának kezében van. “Az állam nem foglalkozik velünk, nem néz ránk jó szemmel, nem tekint minket a jog alanyainak” – mondta a szószólójuk.

Banado Norte egyik sikátorában a pápa kóstolót kapott a tipikus helyi ételekből, italokból is. A negyedből egy használaton kívüli katonai repülőtérre ment, ahol szabadtéri misét tartott több mint egymillió ember előtt. A szertartást népdalokkal kísérték, a miatyánkot guaraní nyelven is elmondták, s jelen volt Cristina Fernández argentin elnök asszony és Horacio Cartes paraguayi elnök is.

Az oltárt és a hátterét egy helyi művész építette Paraguay jellegzetes mezőgazdasági termékeiből: 40 ezer színes kukoricacsőből, 200 ezer apró kókuszból és egyéb terményekből. Kirakta belőlük Assisi Szent Ferenc és Loyola Ignác arcképét is. Szent Ferenctől az egyházfő a pápai nevét vette, és Loyola alapította a jezsuita rendet, amelyhez tartozik.

“Nagyon jól tudom, mennyire szeretik a pápát Paraguayban. Én is a szívemben hordom önöket, imádkozom magukért és az országukért” – búcsúzott Ferenc a tömegtől.  Három országot – Ecuadort, Bolíviát és Paraguayt – érintő latin-amerikai körútjának végén, az elutazása előtt a pápa még püspökökkel ebédelt, majd fiatalokkal találkozott. Őket arra kérte, hogy  csináljanak rendetlenséget, de utána segítsenek rendet tenni

“Írtak egy beszédet nekem, amelyet most el kellene mondanom, de a beszédek unalmasak” – mondta az ifjúsággal való találkozóján, nevetést és ujjongást kiváltva. “Csináljatok olyan rendetlenséget, amely felszabadítja a szívet, együttérzővé tesz bennünket, reményt ad nekünk!” – tette hozzá. Arra kérte a fiatalokat, hogy segítsék kevésbé szerencsés sorsú társaikat, és küzdjenek azért, hogy reményteli és méltóságteljes életet élhessenek.
   
Ferenc pápa nem először biztatta arra a fiatalokat, hogy csináljanak egy kis zűrzavart: megtette ezt már 2013-ban Brazíliában is, amikor azt kérte tőlük, hogy tegyék olyanná az egyházat, amely jobban kitekint a világra.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik