Nagyvilág

Görög válság: Brüsszel nem tárgyal

görögország (Array)
görögország (Array)

Nem kérdéses az euróövezet stabilitása, a közös fizetőeszközt használó országok között működnek azok a mechanizmusok, amelyek biztosítják az euró szilárdságát, szögezte le Valdis Dombrovskis, de azt is hozzátette, neki mindegy, ki a görög pénzügyminiszter, úgyse tárgyalnak egyelőre.

Az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke hétfőn Brüsszelben, az uniós javaslattevő-végrehajtó testület déli sajtótájékoztatóján sajnálattal állapította meg, hogy a jelenlegi görög kormány nem tudott élni a hivatalba lépésekor – a korábbi mentőcsomagnak köszönhetően – már érzékelhetővé vált pozitív folyamatok adta lehetőséggel.

Azt hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság a vasárnapi népszavazás után továbbra is nyitott Görögország felé, és hogy az ország helye “Európában van”. Leszögezte ugyanakkor azt is: Brüsszelnek nincs felhatalmazása az euróövezeti tagországok kormányait képviselő Eurócsoporttól arra, hogy a mentőprogramra vonatkozó eddigi javaslat helyett valami másról folytasson tárgyalást Athénnel. Írtunk arról korábban, hogy a pénzügyminiszter lemondott, utódját is sejteni vélik.

A német kormány álláspontja szerint pedig a reformjavaslatok és takarékossági csomag elutasítása után nincsenek meg az alapok ahhoz, hogy új mentőprogramról tárgyaljanak Görögországgal.

Steffen Seibert, Angela Merkel kancellár szóvivője hétfőn tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a német kormány tudomásul vette és tiszteletben tartja a görög lakosság vasárnap kinyilvánított akaratát. Berlin továbbra is készen áll a tárgyalásokra, de a vasárnap tartott görögországi népszavazás eredményét figyelembe véve úgy ítéli meg, hogy hiányoznak a feltételek egy új segélyprogramról való tárgyaláshoz – mondta Seibert, hozzátéve, innentől kezdve Görögországon és kormányán múlik, hogy az euróövezet tagja marad-e az ország.

Egy német pénzügyminisztériumi szóvivő pedig úgy fogalmazott, hogy nincs ok tárgyalni a görög államadósság átütemezéséről.

A népszavazásról itt írtunk bővebben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik