Nagyvilág
ukrajnai háború (Array)

Felfüggesztették az összes közlekedési rendőrt Donyeck megyében

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 07. 06. 11:51

A lépésre az ukrán belügyi szervek reformjának keretében került sor. A tárca vezetője, Arszen Avakov kijelentette, hogy folytatódik a rendőrség "megtisztításának folyamata az emberek nyakán élősködő, korrupt egyenruhásoktól". Most Donyeck megye került sorra, mind a 625 közlekedési rendőrével.

Korábban a témában:

A rendelet alapján a rendőröket alkalmassági vizsgálat alá vetik, amelyet kijevi szakértők végeznek el egyebek mellett hazugságvizsgálót is használva.

“Arra számítunk, hogy ily módon sikerül kiszűrni minden korrupt rendőrt, az ukrán állam látens ellenségeit, akiket ezután véglegesen elbocsátunk” – fogalmazott a miniszter. Hozzáfűzte: a tisztességesnek bizonyuló rendőröket visszaveszik, de az új járőrszolgálati vizsgát még le kell tenniük ahhoz, hogy ismét az állomány teljes értékű tagjaiként dolgozhassanak.

A múlt hét végén kétezer, frissen vizsgázott, fiatal járőr tette le az esküt ünnepélyes keretek között a fővárosban. Közülük félezren – négyszázan párosával, kétszáz rendőrautóval, százan pedig gyalogosan – már vasárnapra virradó éjjel szolgálatba léptek Kijevben.

Ukrán sajtójelentések szerint az új, modern egyenruhát viselő járőrök átlagéletkora 25 év. Javarészt olyan fiatalok nyertek felvételt a munkára, akik még sohasem teljesítettek szolgálatot a rendőrség kötelékében.

A nemzeti rendőrségről a múlt héten fogadott el törvényt a parlament. A jogszabály szövege szerint a létrehozott testület a végrehajtói hatalom új központi szerve, amelynek feladata az emberi- és szabadságjogok védelme, a közrend és a társadalom biztonságának szavatolása, valamint a bűnüldözés. A nemzeti rendőrség munkáját a kormány felügyeli és koordinálja a belügyminiszteren keresztül. A testület vezetőjét a kormányfő nevezi ki és váltja le a belügyminiszter javaslata alapján. A nemzeti rendőrség alá tartoznak a járőrök mellett a bűnügyi, a speciális és a különleges megbízatású rendőri egységek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.