Nagyvilág

Az egész Egyesült Államokban legalizálták a melegházasságot

meleghazassag(960x640).jpg (Array)
meleghazassag(960x640).jpg (Array)

Az amerikai legfelsőbb bíróság kimondta, hogy az alkotmány az egész ország területén elismeri az azonos neműek házasságát.

„Amerika számára ez győzelem, mert ha minden amerikai egyenlő bánásmódban részesül, akkor szabadabbak vagyunk” – mondta az ítélettel kapcsolatban Barack Obama elnök a Fehér Ház Rózsakertjéből közvetített beszédében.

A szövetségi legfelsőbb bíróság egy olyan ügyben hozott most döntést, amelyben 16 meleg pár négy államnak a házasodásukat tiltó törvényeit támadta meg. A felperesek szerint az alkotmány értelmében őket ugyanolyan házasodási jogok illetik meg, mint a heteroszexuálisokat, az állami szintű korlátozások pedig anyagi kárt okoznak nekik és a méltóságukban sértik meg őket. A négy állam ezzel szemben képviselt álláspontja szerint viszont a bíróságnak hagynia kellett volna, hogy az ügyben a helyi törvényhozások hozzák meg a döntést.

Nem kárhoztathatóak magányra 

Anthony Kennedy bíró a verdikttel kapcsolatos többségi állásfoglalásban egyebek között azt írta, hogy a házasodni kívánó melegek és leszbikusok “nem kárhoztathatók arra, hogy magányban éljenek, kizárva a civilizáció egyik legrégebbi intézményéből”.

“Egyforma méltóságot kérnek a törvény előtt. Az alkotmány szavatolja számukra ezt a jogot” – írta a négy liberális kollégájával együtt szavazó konzervatív bíró.

“Ha önök azon sok – bármilyen szexuális orientációjú – amerikai közé tartoznak, akik helyeslik az azonos neműek házasságának kiterjesztését, akkor feltétlenül ünnepeljék meg a mai döntést. De ne ünnepeljék az alkotmányt. Annak semmi köze sem volt ehhez” – fogalmazott a két kollégája által támogatott ellenvéleményében John Roberts főbíró, aki a kisebbséggel szavazott.

Antonin Scalia konzervatív bíró különvéleménye szerint az ítélet az jelzi, hogy a legfelsőbb bíróság “veszélyt jelent a demokráciára”.

A többségnek tetszik

A meleg és leszbikus párok egybekelése az 50-ből 36 államban, valamint Washingtonban, a szövetségi fővárosban eddig is legális volt. Az Egyesült Államokban az azonos neműek házasságának támogatottsága az elmúlt évek során jelentősen megerősödött, különösen a fiatalok körében. Egy, a CNN hírtelevízió által pénteken ismertetett közvélemény-kutatás szerint ma már az amerikaiak 63 százaléka helyesli és csak 33 százaléka ellenzi a meleg és leszbikus párok egybekelését.

A legfelsőbb bíróság 2003-ben semmisítette meg az államoknak a meleg- és leszbikus házasságok tilalmáról rendelkező jogszabályait. 2004-ben Massachusetts lett az első állam, amely legalizálta az azonos nemű párok frigyre lépését. A legmagasabb szintű bírói testület 2013-ban úgy határozott, hogy szövetségi szinten is tiszteletben kell tartani az olyan államokban megkötött házasságokat, amelyekben legalizálták ezeket. Egyúttal hatálytalanította az 1995-ös házasságvédelmi törvény egyes rendelkezésit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik