Nagyvilág

Orbán Brüsszelben: szívemberek vagyunk, de nem agyatlanok

Orbán Brüsszelben (Array)
Orbán Brüsszelben (Array)

A magyar miniszterelnök a gazdasági bevándorlás ellenességéről beszélt csütörtökön Brüsszelben, az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek a témával foglalkozó csúcstalálkozójára érkezve.

A kormányfő megerősítette, hogy Magyarország ellenzi a menekültek szétosztására vonatkozó kötelező kvótákat, ilyesmit csak önkéntes alapon tart elképzelhetőnek.

Mint mondta: a menekülteket a keresztény irgalmasság jegyében segíteni kell, de akik a gazdasági megélhetés és a jobb élet reményében jönnek, azokkal szemben meg kell védeni Magyarországot és meg kell védeni a magyar embereket.

„Nem fogunk koldulni”

“Mi is szívemberek vagyunk, de nem vagyunk agyatlanok, a kettőt egyensúlyban kell tartani” – mondta Orbán Viktor. Szerinte itt most nem szabad engedni sem a szép szavak csábításának, sem az együttérzésnek, amelyre ugyanakkor mindig szükség van.

Úgy véli, önmagában nem siker, hanem természetes tény, hogy a Magyarországra nehezedő nyomás a csúcs napirendjére kerül. Mint fogalmazott: most már Brüsszelben is mindenki tudja, hogy Magyarországra érkezik a legtöbb migráns, megelőzve Olaszországot és Görögországot is.

„Ehhez képest ez a két ország kapott mintegy 160 millió eurót az elmúlt időszakban Magyarország pedig másfélmilliót” – állította a miniszterelnök, nyomatékosítva ugyanakkor, hogy „nem fogunk koldulni”. Nem azért kell felhívni a figyelmet az adatokra, hogy Magyarország ezért pénzt kapjon, de – mint fogalmazott – “ha adnak, persze elfogadjuk, a segítség jól jön”. “De ha nem adnak, akkor is meg fogjuk védeni a határainkat” – közölte Orbán Viktor.

Milliószám fognak érkezni

A miniszterelnök egyúttal figyelmeztetett, hogy a mostani migráció egy olyan népvándorlási folyamat, amellyel hosszabb távon kell számolni. Úgy vélte, hogy téved, aki úgy gondolja, hogy ez egy átmeneti közel-keleti válság következménye, mert az európai jóléti rendszer, különösen a német olyan vonzó, hogy a következő években milliók fognak útra kelni, ha úgy érzik, hogy van esélyük bejutni.

“Egyetlen megoldás van szerintünk. Meg kell védenie mindenkinek a saját határait. Ha kapunk segítséget, akkor együtt, ha nem, akkor külön-külön, de a határokat meg kell védeni” – hangoztatta a miniszterelnök, aki szerint különben nem lehet feltartóztatni az áramlást, és milliószám fognak érkezni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik