Külföld
menekültek (Array)

“Szép munka, Magyarország, rohadtul itt volt az ideje!”

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2015. 06. 24. 11:13

Kiemelten foglalkozik a világsajtó a magyar bevándorláspolitikával. A brit kommentelőket már megnyerte magának Orbán Viktor.

“A hajó megtelt” – írja címben is a Guardian brit lap arról a magyar kezdeményezésről, hogy felfüggesztjük a dublini egyezmény végrehajtását. Idézik a 60 ezres számot, hogy ennyien érkeztek idén eddig Magyarországra illegálisan, ami a második legmagasabb érték Európában, ha per főre lebontjuk. A cikk megemlíti a szerb határra tervezett négyméteres kerítést, az EU ideges és az osztrákok dühödt reakcióját a dublini megállapodás felfüggesztésére, na meg persze a plakátkampányt és a konzultációt is.

Érdekesség, hogy a cikk kommentelői már nem olyan mérgesek, mint Johanna Mikl Leitner osztrák belügyminiszter volt, sőt kifejezetten bátor lépésnek tartják a magyar kormány lépését. “Nem hibáztatom őket, hogy őszinte legyek. Minden egyes kormány elsődleges prioritása kell hogy legyen, hogy megvédje a népét, ezt csinálják ők is” – írja az egyik kommentelő. Egy másik keményebben fogalmaz: “Szép munka, Magyarország, rohadtul itt volt az ideje, hogy valaki felálljon a saját bennszülött lakosságáért. Nem akarjuk ezeket az embereket az országainkban. Nem nyújtanak nekünk semmit.”

menekültek (Array)
Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A Reuters megemlíti, hogy Magyarország technikai okokra hivatkozva függesztette fel a megállapodást, valamint hogy az EU nagyon érdeklődik, mik ezek a technikai okok és tettünk-e eleget a megoldásukért. Hozzáteszik, Ausztria, Olaszország és Görögország is megelégelte a menekülthullámot, az érkezők elosztását akarják elérni a többi tagállam között. Az osztrákoknál ráadásul külön rossz a helyzet, a tartományok beintettek a központi kormánynak, ami alig tudja elhelyezni a menekülteket. Sokan ezért kénytelenek garázsokban vagy a szabad ég alatt aludni – írja a svájci  SwissInfo.

A BBC azt írja, az 1990-es dublini egyezmény már eleve okozott gondokat, vita van róla az EU-n belül is. A finnek és a németek nemrég döntöttek úgy, hogy nem küldik vissza a menekülteket Görögországba (az EU-s országba, ahova először beléptek), mert a görögök jelezték, hogy telt ház van náluk.

Az osztrák Standard természetesen az osztrák külügyminisztert, Sebastian Kurzot idézi, aki szerint elfogadhatatlan a magyar lépés, amit “Ausztria nem tud tolerálni”. Matteo Renzi olasz kormányfőt is idézik, aki szintén kritizálta a magyar terveket, és kételkedett abban, hogy “újabb falak” kellenének Európába.

Othmar Karas osztrák néppárti EP-képviselő a Kleine Zeitungnak beszélt arról, mennyire “unszolidárisnak” és “európaiatlannak” tartja a magyar kormány eljárását. Szerinte az, hogy Schengenben akarunk maradni, de a szabályait nem akarjuk betartani, azt mutatja, hogy nem vagyunk alkalmasak rá, hogy az övezetben maradjunk. Hozzátette, Magyarországot nem hagyták magára, Ausztria és Németország rendészeti segítséget nyújt a határőrizetben.

A magyar fallal kapcsolatban is beszélt az Európa Tanácsban Žarko Obradović, a szerb parlament állandó delegációjának tagja. Obradović szerint Szerbia idén már 30 ezer migránst fogadott és segítséget kért a menekülthelyzethez, pláne, hogy hozzájuk EU-tagokon, azaz Bulgárián és Görögországon át jutnak be a bevándorlók. „A migránsok száma meghaladja Szerbia lehetőségeinek mértékét. Szerbia nem tudja egyedül megoldani ezt a problémát, ugyanakkor a szomszédos Magyarország egy fal felemelését jelentette be, ezzel kívánják megakadályozni a menekültek határátlépését” – tette hozzá a Vajdaság Ma szerint.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.