Nagyvilág

Görög adósság: van esély a megállapodásra

ciprasz (Array)
ciprasz (Array)

Az athéni kormány megállapodási javaslatai az államcsőddel fenyegető görög adósságválság ügyében „jó irányba mutatnak, egy megállapodás alapjait jelenhetik, de ez azt jelenti, hogy van még miről tárgyalni”.

Ezt mondta Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági biztosa az Europe1 francia kereskedelmi rádióban adott interjúban. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök vasárnap, egy nappal az euróövezeti vezetők hétfői válságtanácskozása előtt Angela Merkel német kancellárral, Francois Hollande francia miniszterelnökkel, és Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel folytatott telefonbeszélgetésben tett új javaslatot a törlesztési válság megoldására.

“A görög kormány, azt hiszem, végre megértette, hogy konkrét és erős ellenjavaslatokat kell benyújtania” – mondta az EU-biztos. Moscovici emlékeztetett arra, hogy a görög adósságválság miatt már több alkalommal is tartottak nagyon fontosnak minősített rendkívüli uniós csúcstalálkozót, de “ezúttal ez döntő lesz”.

“Görögország és az euró sorsa jelentős részben ma dől el” – fogalmazott a biztos néhány órával azelőtt, hogy az eurózóna tagállamainak pénzügyminiszterei asztalhoz ülnek, a csúcsvezetők pedig este tárgyalnak a kérdésről.

A rendkívüli csúcs oka, hogy az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank által Görögországnak nyújtott támogatási csomag június 30-án lejár, s ugyanezen a napon esedékessé válik egy 1,6 milliárd eurós görög törlesztési kötelezettség az IMF felé. Ez utóbbit Athén nem tudná teljesíteni, így az államcsődöt csak akkor kerülheti el, ha a hitelezői trojka folyósítaná neki a mentőcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletét.

 MTI / EPA

Ez utóbbira a trojka azonban csak akkor hajlandó, ha a görög kormány vállalja, hogy hiteles és fenntartható gazdasági szerkezeti reformot valósít meg, a következő években növeli az elsődleges (vagyis a kamatterhek nélkül számított) államháztartási többletét a GDP arányában, fokozatosan kivezeti a bőkezű kiegészítéseket a nyugdíjrendszeréből, valamint egységesebbé teszi – az emelés jegyében – jelenlegi, “széttöredezettnek” minősített áfarendszerét.

A találkozóval kapcsolatos pozitív érzéseket Michel Sapin francia pénzügyminiszter is osztja, aki az RFI rádióban “színvonalasnak” nevezte a vasárnapi athéni előterjesztést.

Az EKB újabb pénzt adott a görög bankrendszernek

Az Európai Központi Bank (EKB) hétfőn megemelte a sürgősségi likviditási támogatásból (Emergency Liquidity Assistance – ELA) igénybe vehető források keretösszegét a görög bankok számára, hat napon belül már harmadszor – mondta el egy banki forrás a Reuters hírügynökségnek.

Az idézett forrás a megemelt összeg nagyágáról nem mondott semmit. Előzőleg az EKB kormányzótanácsának tagjai telekonferenciát tartottak. Pénteken 1,8 milliárd euróval 85,9 milliárd euróra emelték a keretösszeget a szerdai 1,1 milliárd euró után, miközben a múlt héten a görög betétkivonás nagysága mintegy 4,2 milliárd euró volt. Az EKB az ELA révén tartja fenn a görög bankok fizetőképességét.

A görög adósságkérdés megoldásának reményére erősödéssel kezdtek hétfőn a vezető európai tőzsdék. A kereskedés első két órájának végén a kezdeti nyereség tovább nőtt, 11 órakor a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, a FTSE-100 index 1,14 százalék, Frankfurtban a DAX30 2,96 százalék, Párizsban a CAC40 pedig 2,93 százalék pluszban állt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik