Nagyvilág

Óriási siker: magyar kereskedőház nyílt Namíbiában és Zambiában

semjén zsolt (semjén zsolt)
semjén zsolt (semjén zsolt)

A keleti nyitás véget ért, de dübörög a déli. Semjén Zsolt is ott volt.

Csütörtökön magyar kereskedőház nyílt Namíbiában és Zambiában – a két afrikai országot „kiemelkedő fejlődést mutatónak” nevezte a Magyar Nemzeti Kereskedőház.

A zambiai megnyitón Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes személyesen is tiszteletét tette. Azt mondta: szükséges a jelenlét a fejlődő afrikai országokban, emellett kitért arra, hogy az együttműködés első lépéseként hatvan ösztöndíjas diák jöhet Magyarországra Namíbiából és Zambiából.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház közleménye szerint a két kereskedőház megnyitásával egy időben magas szintű tárgyalások kezdődtek, többek közt a zambiai vadgazdálkodási struktúra magyar módszer szerinti megújításáról, egy ötezer állat befogadására képes sertéstelep építéséről és egy fejlesztési program megvalósításáról is. A tervek közt szerepel gabonatárolók, silók és műtrágyagyárak felépítése, mezőgazdasági berendezések kivitele, a zambiai Nakondéban egy kereskedelmi és ipari park kialakítása, illetve magyar élelmiszeripari termékek és egészségügyi eszközök, gyógyszerek exportja is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik