Nagyvilág

Elrendelték Markó Attila előzetes letartóztatását

marko-attila(960x640).jpg (markó attila)
marko-attila(960x640).jpg (markó attila)

Az RMDSZ volt parlamenti képviselője előzetes letartóztatását a román legfelső bíróság rendelte el.

Korábban arról írtunk, hogy a román korrupcióellenes ügyészség az RMDSZ volt parlamenti képviselője ellen az egyik kárpótlási ügyben ejtette a vádat, a vádhatóság tavaly decemberben még le akarta tartóztatni a politikust. Ez azonban a jelek szerint nem változott.

Ugyanis a Magyarországon tartózkodó politikus és a román restitúciós hatóság kártérítési bizottságának másik hét volt tagja ellen március 9-én hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A vádlott távollétében hozott legfelső bírósági határozat nem jogerős, ellene 48 órán belül lehet fellebbezni. Markó Attila korábban elmondta a Kossuth Rádiónak, hogy Magyarországon akar új életet kezdeni, és azt reméli, hogy Budapest nem adja ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik