A 22 éves Ana hét évvel ezelőtt ismerte meg a mexikói Leticiat és Fannyt, a testvérpárhoz kezdetben csak rövid időre ugrott át, néhány órát takarított náluk, majd hazament – írja az El País. 2013-ban Ana végül úgy döntött, a családhoz költözik, akik magasabb fizetést ígértek neki.
Egy idő után Ana nem kapta meg a fizetését, nem engedték ki az utcára és elkezdték megfenyegetni. A napi adagja egy kevés húsleves volt, mellé bab és egy kis kenyér. Hogy ne érezesse az éhséget, a lány műanyag flakonokat rágcsált. „Ana ránézésre 14 évesnek néz ki, de amit átélt, azt egy életét végigdolgozó nyolcvanévesnél szoktuk tapasztalni” – nyilatkozták szökése után a hatóságok.
Az orvosi vizsgálatok később megállapították, hogy a két évig tartó kínzások után Ana maradandó károsodást szenvedett, soha nem lesz már teljesen egészséges fizikálisan – és mentálisan sem.
A lány úgy tudott megszökni, hogy amikor egyedül volt otthon, észrevette, a láncok kicsit kilazultak a falból, amihez ki volt kötözve, és addig rángatta, míg ki nem szakadt onnan. Kiszaladt az utcára, ahol segítséget kért és egy autós elvitte a legközelebbi rendőrőrsre.
A rendőrség öt embert vett őrizetbe végül, a két testvért és még három embert, akik ugyanabban a házban laktak. Ana később a rendőrökkel együtt visszatért a házba, megmutatta, hogy hová volt kikötözve és hol töltötte az előző két évét. Az alábbi videón jól láthatóak a sérülései, tele van velük a nyaka és a háta.