Nagyvilág

A símaszk is alapdarab a legújabb moszkvai divatban

moszkvai divat 4 (divatbemutató, moszkva)
moszkvai divat 4 (divatbemutató, moszkva)

A Krím félsziget elcsatolásának "dicső története" ihlette meg a patrióta divattervezőt.

Egy éve szállta meg orosz hadsereg az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet. A kommandósok nem viseltek felségjelzést, és egy darabig a Kreml is hevesen tagadta, hogy bármi köze lenne az akcióhoz, annak ellenére, hogy minden jel, egyértelműen erre utalt. Az első évforduló környékén, idén márciusban azonban már Putyin elnök is nyíltan beszélt arról, hogy maga irányította a megszállást. A Krím elcsatolása lett az ő hőskölteménye.

Az eposzt pedig a lehető legváltozatosabb műfajokban rendezik meg, és adják elő Oroszországban. A hétvégén például a Moszkvai Divathéten mutatták be, a mostanában „Krími tavasz” néven emlegetett megszállás ihlette kreációkat. Az „Oroszország Hadserege” névre keresztelt, bizarr kollekciót a védelmi minisztériummal közreműködésben, Leonid Alexeev, divattervező alkotta meg – írja a Washigton Post.

„Nem varrok katonai egyenruhákat, de abban segíthetek, hogy a hadsereg vonzóvá váljon az emberek szemében. Ez az én hazaszeretetem személyes formája. Minden tervező szeretne valami jelentőset alkotni, nem csak saját maga, hanem az országa számára is” – nyilatkozta a tervező a Time Out magazin orosz kiadásának. „A kollekciót azoknak fejlesztettük, akik egyszerűen szeretnének jól kinézni. Egy olyan rendszer kiépítése volt a célom, ami a legmagasabb minőséget, és a szépséget a hadsereg népszerűsítésének szolgálatába állítja” – tette hozzá.

Fotók: Europress

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik