Nagyvilág

McCain 80 évesen is indul a választáson

McCain(650x433).jpg (McCain)
McCain(650x433).jpg (McCain)

John McCain arizonai szenátor, az amerikai Republikánus Párt 2008-as elnökjelöltje 2016-ban hatodszor is versenybe száll a szenátori székért.

McCain, aki a választások idejére be fogja tölteni a 80. életévét, pártján belül előreláthatóan a Teadélután mozgalom fontos célpontja lesz az előválasztási küzdelemben. Az ultrakonzervatív republikánusok ugyanis túlságosan liberálisnak tartják a szenátort.

A politikus az NBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a kampányát olyan arizonai témák fogják meghatározni, mint a szárazság és a rézbányák sorsa, valamint a veteránügyi minisztérium botrányai.

 
Fotó: MTI 

McCain a szenátus fegyveres szolgálatok bizottságának elnöke, aki gyakran bírálja az őt 2008-ban legyőző Barack Obama elnök nemzetbiztonsági politikáját.

“Sohasem aggódtam ennyire ennek az országnak a biztonsága miatt az Egyesült Államok elnökének erélytelen vezetése miatt” – nyilatkozott Obamára utalva McCain.

Az amerikai szenátus “nagy öregjei” közül viszont, mint az a közelmúltban kiderült, nem vállalja már a jövő évi megmérettetést Harry Reid nevadai honatya, a felsőházi demokrata kisebbség 75 éves vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik