Nagyvilág

Mumifikálódott holttestet találtak egy gyűjtögető lomjai között

Gyujtogeto-haz(960x640).jpg (ház, san francisco, )
Gyujtogeto-haz(960x640).jpg (ház, san francisco, )

A ház annyira teli volt szeméttel, napokig tartott, mire a testet megtalálták. A bűz pedig annyira elviselhetetlen, a tűzoltók oxigénmaszkban tudtak csak bemenni.

Egy kilencvenes éveiben járó nő mumifikálódott holttestét találták meg egy San Franciscó-i házban, amit annyira ellepett a szemét, hogy egyes helyeken egészen a plafonig ért – jelentette a helyi sajtó. A holttestet szombaton emelték ki tűzoltók az épületből, több nappal azután, hogy a hatóságok megkezdték a felhalmozott lomok eltakarítását.

A takaróba csavart holttestet az ablakon át emelték ki a házból az oda csak oxigénmaszkban bemerészkedő tűzoltók, mert még a bejárati ajtóhoz sem lehetett rendesen hozzáférni a sok szeméttől. A házban a beszámolók szerint patkányokat valamint pókokat, köztük fekete özvegyeket találtak, valamint több száz, vizelettel teli üveget, és az épületet mérgező penész borította.

 

A házban egy 65 éves nő élt, a holttest pedig az anyjáé volt – közölte a helyi sajtó. A beszámolók szerint legalább öt éve halhatott meg, és azóta feküdt az épületben. Az egyik szomszéd a CBS San Franciscónak elmondta: pár nappal korábban összefutott a 65 éves nővel, és megkérdezte tőle, hogy az anyja „még velünk van-e”, és elmondása szerint a nő azt válaszolta, hogy „igen”.

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint a meg nem nevezett nő egy adótanácsadónak kotyogta el, hogy egy holttest van a házban, és a tanácsadó volt az, aki jelentette az esetet a rendőrségnek. A nő jelenleg egy helyi kórházban kap orvosi segítséget. Azt nem közölték, hogy pontosan miért van rá szüksége.

A hatóságok egyelőre hivatalosan még nem azonosították a holttestet, és még a halál okát sem állapították meg, de az SF Gate vasárnapi információi szerint nem gyanítanak idegenkezűséget.

Olvasói sztorik