Nagyvilág

Moszkva megveheti a görögöket

Gorogorszag(1)(210x140).jpg (Görögország)
Gorogorszag(1)(210x140).jpg (Görögország)

Szerdán tárgyalhatnak a hitelről. Görög tulajdonokat kérhetnek érte.

Oroszország olcsóbb földgázt és hitelt ajánlhat fel Görögországnak, amikor szerdán leülnek tárgyalni Moszkvában, mondta egy név nélkül nyilatkozó orosz kormányzati forrás a Kommerszantnak. 

Ezután nem sokkal Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter sietve bejelentette, hogy Görögország egyelőre nem fordult Oroszországhoz hitelkérelemmel. Azt is elmondta, hogy nem tervez személyes találkozót a görög kormányfővel.

A Kreml szóvivője a múlt héten azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin államfő és Alekszisz Ciprasz görög kormányfő a gazdasági kapcsolatokról, és a Moszkva ellen elrendelt EU-szankciókról tárgyal majd.

A Kommerszant forrása szerint az olcsóbb orosz fölgázért és néhány hitelért cserébe Oroszország görög tulajdonokat kíván megszerezni. Hogy pontosan milyen görög tulajdonokról volna szó, az nem derült ki a cikkből.

Az orosz Gazprom még 2013-ban meg akarta venni a DEPA görög gázszolgáltatót. Egyetlen érdeklődőként 900 millió eurós nem kötelező érvényű ajánlatot tett, de az orosz cég az utolsó pillanatban visszalépett, amit azzal indokolt, hogy az ügylet lezárásáig a DEPA pénzügyi helyzete jelentősen romolhat. A Gazprom a DEPA legnagyobb szállítója, a cég gázszükségletének csaknem 60 százalékát biztosítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik