Nagyvilág

Belebukhat a kormány a szlovén Schmitt-ügybe

szloven-parlament(430x286).jpg (szlovén parlament)
szloven-parlament(430x286).jpg (szlovén parlament)

Az emberek fele szerint rosszul végzik a munkájukat.

A Miro Cerar vezette szlovén kormánykoalíciót a választók mindössze 22 százaléka támogatja, 52 százalékuk pedig elégtelenre értékelte tevékenységét, írja a Delo napilap közvélemény-kutatása. A lap megállapítja, hogy a kormánynak az év eleje óta ez a legrosszabb bizonyítványa.

A közvélemény-kutatás szerint a jelentős népszerűség-csökkenés a kormány két miniszterének a közelmúltban bekövetkezett botránya, valamint a Miro Cerar miniszterelnök hárompárti koalícióján belüli vita miatt következett be.

Április 1-jén benyújtotta lemondását Klavdija Markez szlovén oktatási miniszter, aki mindössze két napot töltött posztján, miután a szlovén sajtó kiderítette, hogy kisdoktori dolgozatában plágiummal élt (elődje, Stanka Setnikar Cankar azért mondott le még márciusban, mert a fizetése mellett az elmúlt évtizedben nagy pénzösszegeket vett fel állami intézményektől tanácsadás címén).

Egy nappal korábban a miniszterelnök lemondásra szólította fel Janko Veber védelmi minisztert, miután az titkosszolgálati botrányba keveredett, és most befolyással való visszaéléssel gyanúsítják.

A megkérdezett szlovének 52 százaléka elégtelenre értékelte a kormány munkáját, de az előző hónaphoz képest alacsonyabb osztályzatot kapott a miniszterelnök és pártja. A felmérés szerint általában is csökkent a politikusok és a pártok népszerűsége áprilisban.

Ennek ellenére Miro Cerar pártja még így is vezet, 10,1 százalékon áll, őt követi az ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) Janez Jansa volt miniszterelnökkel az élen, ebben a hónapban az ő népszerűsége is csökkent a felmérés szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik