Nagyvilág

Ezen a képen szipog az egész internet

Adi-Hudea(960x640).jpg (szíria, menekült, )
Adi-Hudea(960x640).jpg (szíria, menekült, )

Futótűzként terjed a közösségi oldalakon a négyéves szíriai gyerekről készült fénykép.

A rendkívül erős felvételt az első hírek szerint még 2012-ben készítette egy török fotóriporter egy törökországi menekülttáborban* a szíriai polgárháború elől elmenekült kisgyerekről, aki a fényképezőgépet látva rémült tekintettel emelte fel a kezét, jelezve, hogy megadja magát. Mert azt hitte, fegyvert fognak rá. Azt nem tudta, hogy a fényképezőgép mire jó, de azt nagyon is tudta már négyévesen, hogy mire számíthat, ha egy puskával kerül szembe, és azt is tudta, mit kell ilyenkor tennie.

 
Azt hitte a fotóriporter gépére, hogy fegyver, és megadta magát a fotósnak 

A fénykép egy török lapban jelent meg valamikor, és a török közösségi oldalakon januárban kezdett el terjedni. Az újságban szereplő képaláírás szerint a gyereket Adi Hudeának hívják, és azután menekült át Törökországba anyjával és három testvérével, hogy apja Hama városának bombázása közben meghalt. A fénykép azután kezdett el igazán terjedni az egész világon, hogy egy gázai fotóriporter pár napja a Twitteren közzétette.

 

*Frissítés: Fiú, vagy lány?

Miután a kép igazán terjedni kezdett, kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a négyéves kisgyerek fiú-e, vagy lány. Az első bejegyzésekben lányként hivatkoztak a gyerekre, majd később több helyen is fiúra módosították a nemét. Aztán a BBC-nek sikerült beszélnie a fényképet készítő török fotóriporterrel, Osman Sağırlıvel, aki közölte, hogy mégiscsak lány.  Ennek megfelelően módosítottuk a cikkünket, kivéve minden utalást a gyerek nemére.Ebben a történetben amúgy sem ez a fontos.

Sağırlı a BBC-nek elmondta azt is, hogy a fényképet tavaly decemberben (és nem 2012-ben, ahogy azt először hinni lehetett) készítette egy szíriai menekülttáborban, nagyjából tíz kilométernyire a török határtól, és januárban jelent meg először a Türkiye című török lapban.  Elmondása szerint egy nagy teleobjektívet használt a fotó elkészítéséhez, azt hihette fegyvernek a kisgyerek. A fotós közölte: csak akkor jött rá, hogy a gyerek mennyire megrémült, amikor megnézte a képet, és látta az arckifejezését. Elmondása szerint a gyerekek általában kétféleképpen szoktak reagálni arra, ha fotózza őket: vagy szégyenlősen elszaladnak az arcukat eltakarva, vagy mosolyogva integetnek. Hudea egyiket sem csinálta. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik