Nagyvilág

Bevett egy várost a szíriai al-Kaida

szíria (szíria)
szíria (szíria)

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágának tartott an-Nuszra Front fegyveresei szombaton, a támadásuk ötödik napján elfoglalták az északnyugat-szíriai Idlíb város teljes egészét - közölte egy emigráns csoport az MTi szerint.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) londoni székhelyű civil szervezet szerint az ultrakonzervatív iszlamistáknak az után sikerült hatalmukba keríteniük Idlíb várost, hogy a kormányerők visszavonultak a területről. A városban még “tisztogatás” folyik. A harcokban mintegy 130-an estek el.

Az an-Nuszra az internetre képeket tett fel, amelyeken a harcosai láthatóak a kormányzóság épülete, a regionális rendőrség központja, a polgármesteri hivatal és a városi börtön előtt.

A tájékoztatás szerint az összecsapások szombat délután is folytatódtak: a szembenálló felek tüzérséggel lőtték egymás állásait. A város peremén vannak még harcoló katonák, de már nem tudják megfordítani a helyzetet – közölte az OSDH igazgatója.

A SANA szíriai állami hírügynökség viszont arról számolt be, hogy a “fegyveres terrorcsoportok” komoly veszteségeket szenvedtek. A korábbi, utóbb megtévesztőnek bizonyult híradások szerint a kormányhadsereg feltartóztatta a lázadók előrenyomulását a város északi, déli és keleti részén. A szíriai légierő négy nap alatt mintegy 150 bevetéssel próbálta meg visszaverni a minden irányból előrenyomuló kétezer támadót.

A kormányellenes erők és az an-Nuszra Front harcosai már egy ideje az ellenőrzésük alatt tartották Idlíb tartomány jelentős részét, az azonos nevű székvárost azonban csak most tudták megkaparintani. Sikerüket Damaszkusz előre sejtette, mert már két hete elkezdte evakuálni a kormányhivatalokat.

Idlíb város stratégiai fontosságát az adja, hogy a Damaszkuszt Aleppóval összekötő autópályához és a kormányerők egyik fellegvárának számító Latakia tartományhoz és fontos kikötőhöz is közel fekszik. A százezres település elestével Idlíb a második olyan tartomány Szíriában Rakka után, amely gyakorlatilag a felkelők uralma alá került, noha két város (Dzsiszr as-Sugur és Ariha), valamint Abu Dhuhur katonai repülőtere és öt kisebb támaszpont még a kormányerők kezén van.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladta a 210 ezret.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik