Nagyvilág

Hamarabb lehet majd román árvákat örökbe fogadni

Árva - illusztráció (nevelőszülő, nevelőotthon, árva, )
Árva - illusztráció (nevelőszülő, nevelőotthon, árva, )

Románia egyszerűsíti az örökbefogadási eljárásokat, és a külföldi adoptálhatóság is felgyorsulhat.

Egy törvénytervezet szerint felgyorsítják azokat az eljárásokat, amelyek révén egy gyermek elnyeri az örökbe fogadható státust, rugalmasabbá teszik azoknak a családoknak a felmérését, akik árva gyereket akarnak felnevelni, és új szabályozásokat is bevezetnek, amelyek elősegítik az adoptálást. Tavaly több mint 820 gyereket fogadtak örökbe Romániában, külföldi családokhoz 13 román gyerek került.

Meghatározott időre lehetett csak örökbe fogadni

Az örökbefogadási és gyermekjogvédelmi országos hatóság a munkaügyi minisztériumnak küldte meg a törvénytervezetet, amelyet szakmai szervezetekkel egyeztetve dolgoztak ki – mondta el Gabriela Coman államtitkár a Mediafax hírügynökségnek.

Példaként említette, hogy egy gyereket csak meghatározott időre lehetett örökbe fogadhatóvá nyilvánítani, ha ez az időszak lejárt, akkor elölről kellett kezdeni a bonyolult eljárást. A tervezet szerint erre már nem lesz szükség, ugyanis az örökbefogadhatósági státus meghatározatlan időre fog szólni.

Ugyanígy az örökbefogadó szülők által elnyert bizonyítvány – amely feljogosítja őket adoptálásra – időtartamát is két évre hosszabbítják a korábbi egy év helyett. A szülők ugyanis arra panaszkodtak, hogy egy év alatt a lassú eljárások miatt nem jutnak oda, hogy akár egy gyereket bemutassanak nekik.

Lerövidül a nemzetközileg folyamat

A külföldi örökbefogadás szabályai nem változnak – magyarázta -, viszont egy gyereket már egy év után nemzetközileg adoptálhatóvá nyilváníthatnak az eddigi két év helyett.

Jelenleg 4 ezer gyermek van örökbe fogadhatónak nyilvánítva Romániában, de csak mintegy 1700 család nyerte el azt az engedélyt, amely feljogosítja őket adoptálásra. A négyezer gyerek közül 2140 7-13 év közötti 1063 3-6 év közötti, 548 két évnél kisebb, 309 pedig 14-17 év közötti.

Az államtitkár szerint a legtöbb család két évnél fiatalabb, egészséges gyereket szeretne örökbe fogadni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik